2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

100 éves a Szépművészeti Múzeum

2006. december 6. 11:00

Pontosan száz évvel ezelőtt, 1906. december 6-án nyitották meg hivatalosan Budapesten a Szépművészeti Múzeumot, amelynek építése 1900. augusztus 1-jén kezdődött meg.

A klasszicizáló eklektika utolsó jelentős hazai alkotása

A Nemzeti Múzeum Képtára és az Országos Képtár anyaga Pyrker János egri érsek gyűjteményéből, az állam által megvett Esterházy-képtárból, az 1872-ben Ipolyi Arnoldtól kapott képekből és a bécsi császári gyűjtemény 1772-ben Pozsonyba, majd Budára került, s Kossuth által köztulajdonba vett festményeiből állt. A gyűjtemények összevonását az Országos Képtárat gyarapító Pulszky Károly javasolta, aki a teljes európai festészet bemutatását tervezte.

A Feszty-csarnok állt a múzeum helyén

A gyűjtemények egyesítését végül a millennium idején, az 1896. évi VIII. tc. írta elő, amely a múzeum létesítésére 3,2 millió forintot irányzott elő (a költségek végül 4,2 millió forintra rúgtak). A 12 ezer négyzetméteres telket, ahol korábban a Feszty-körkép állott, a főváros ingyen adta. Az épületre 1898-ban kiírt pályázatot ugyan Petz Samu nyerte, a munkálatok két évvel később mégis a második helyezett Schickedanz Albert és Hercog Fülöp Ferenc tervei alapján kezdődtek, mivel ők a főbejáratot a Hősök terére helyezték.

A múzeum a klasszicizáló eklektika utolsó jelentős hazai alkotása. Eredetileg 1906. december 1-jén adták át (mivel Ferenc József éppen akkor ért rá), s december 6-án nyitották meg a közönség előtt. A Szépművészeti Múzeummal lett teljes az impozáns Hősök tere, ahová Schickedanzék tervezték a Műcsarnokot és a Millenniumi emlékművet is. A múzeum hazánk harmadik legnagyobb középülete, s a maga idejében Európa legkorszerűbb képtárának mondták, bár a tervezés fő szempontja inkább reprezentatív terek kialakítása, mint műtárgyak bemutatása volt.

Az első nagyobb bővítés Paul Arndt müncheni régész 135 márvány- és 650 terrakotta szobrának megvásárlása volt, 1908-ban és 1913-ban. 1912-ben Pálffy János gróf hagyatéka, Nemes Marcell ajándékai, majd a letétbe helyezett Hatvany- és Herzog-kollekciók gazdagították a múzeumot. A grafikák zöme, Leonardo, Dürer, Rembrandt, Rubens és Goya művei, az Esterházy-gyűjteményből származnak.

Petrovics Elek 1914-35 közti igazgatása alatt a múzeumot többször átépítették, mert az állomány jelentősen gyarapodott. (Viszont fogyott is Horthy kormányzó ajándékozásai révén, aki látogatásaikor Hitlernek, Göringnek, Ribbentroppnak és Cianónak is képet vitt.) A háborúban az épület megsérült, a gyűjtemény egy része szakszerű csomagolás nélkül Németországba került. Az elhurcolt műkincsek jórészt visszakerültek, de a sérült művek restaurálása évekig tartott, s a mai napig felbukkannak a múzeum anyagából eredő alkotások.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár