A lovag, a remete, a püspök és Magyarország patrónusa: Szent Márton
2006. november 11. 10:00 Csáki Amarilla
Ekkor jött el az újbor megkóstolásának és a lúdvágásnak az ideje. Szent Márton azonban nemcsak az egyházban és a hétköznapokban kapott fontos szerepet, hanem a magyar királyok környezetében is.
Korábban
Pannónia híres szülöttje
Szent Márton ünnepe a középkortól kezdve jeles nap egész Európában, hazánkban pedig különösen tisztelik a szentet pannóniai születése miatt. Életét kortársa és egyben tanítványa Sulpicius Severus, valamint Tours városának VI. században élt híres püspöke, Gergely tollából ismerjük. A keresztényüldözések után a IV. században kezdett konszolidálódni az új vallásnak, illetve annak követőinek helyzete. Ebben az időben született Márton a pannóniai Sabariában pogány, ugyanakkor `nem alacsonyrangú` családban, édesapja katona volt a császár seregében.
Fiatalkorát az itáliai Ticinumban (Pavia) töltötte, majd a hadsereg tagja lett, azonban már gyermekkorától Isten szolgálatára vágyott. A legenda szerint nagyon hideg tél volt, amikor Ambianum (Amiens) kapujánál találkozott egy szegény koldussal, megszánta, köpenye felét neki adta, és a következő éjszaka álmában megjelent neki Krisztus a fél köpenyben. Ez az esemény döntő fordulatot jelentett az életében, megkeresztelkedett és a katonai szolgálatból való felmentését kérte Julianus császártól, majd pappá szenteltette magát Pictavium (Poitiers) püspökével, Hilarius-szal.
Szent Márton és a koldus. Dunántúli oltárkép 1490 tájáról. Lázár István |
Már a középkorban sem volt egyértelmű, hogy vajon hol lehetett az életrajzírók által emlegetett Sabaria. A 12. században kialakult legenda szerint Pannonhalma közelében, azonban ez a legenda csakhamar és hirtelen elhalt. Majd a 19. században a másik lehetséges Sabaria, Szombathely és Pannonhalma hosszas, a 20. századon is átívelő vitába kezdtek, míg végül a kutatás mai állása szerint inkább Szombathely lehetett Márton szülővárosa.
A 12. századi Franciaországban bencés szerzetesek terjesztették azt a legendát, hogy a szent püspök királyi sarj, egy magyar uralkodó gyermeke. Ennek oka abban keresendő, hogy ezzel is növelni akarták szeretett szentjük, Márton tiszteletét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.