2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

Meghal Huszárik Zoltán filmrendező

2004. szeptember 13. 12:06

Domonyi parasztcsaládból származott, kétéves volt, amikor apja meghalt. Az aszódi gimnáziumban érettségizve sikerrel pályázott a szegedi orvosi karra, a Képző- és Iparművészeti Főiskolára, s a Színművészeti Főiskola filmrendezői szakára; a három hely közül a legutóbbit választotta. A kuláktörvény miatt 1952-ben eltávolították a főiskoláról, ezután 1957-ig pályamunkás, olajbányász, szülőfalujában földműves, dekoratőr, biztosítási ügynök, szobafestő, művészeti előadó, 1957-től a Hunnia filmgyárban ügyelő. 1959-ben folytathatta tanulmányait a főiskolán, 1961-ben szerzett filmrendezői oklevelet. Asszisztensi státuszt kapott a filmgyárban, de mellette festett, grafikákat és könyvillusztrációkat készített. Pályáját rövidfilmekkel kezdte. Már kisfilmjeiben is feltűnt a sajátosan rá jellemző filmnyelv, közülük az Elégia (1965) nagy sikert aratott. A piacere című rövidfilmje számos nemzetközi fesztiválon kapott díjat. Első játékfilmje a Krúdy Gyula világát szuverén módon, mégis hitelesen bemutató Szindbád (1971), amely a magyar filmművészet kiemelkedő alkotása Latinovits ihletett megformálásában. Második játékfilmjének főszerepét is a színészkirálynak szánta, de Latinovits halála miatt egy bolgár színészre osztotta. A Csontváryban (1979) Huszárik kivételes érzékkel komponálta eggyé a festőgéniusz és az őt alakító színész sorsát. Nem sokkal élte túl e filmjét. Maradandó alkotásokkal írta be nevét a magyar filmtörténetbe. 1971-ben Balázs Béla-díjjal, 1978-ban érdemes művész címmel tüntették ki. A Kossuth-díjat 1990-ben (posztumusz) kapta meg. Nagy Anna színésznőtől született lánya, Huszárik Kata színésznő lett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Fizessen elő most kedvezményesen!
Bezár