Megszületett Kittenberger Kálmán Afrika-kutató
2004. szeptember 13. 12:06
Kittenberger Léván látta meg a napvilágot. 1902-ben Kelet-Afrikába utazott, majd hatszor kereste fel Afrika keleti részének Egyenlítő vidéki, állatföldrajzi szempontból leggazdagabb és legértékesebb területeit. 1902-1906 között a Kilimandzsáró környékének őserdeiben, 1908-12-ben a Viktória-Nyanza partvidékén, 1913-14 között Ugandában végzett tudományos megfigyeléseket, gyűjtött és vadászott. Az első világháború kitörésekor azonban internálták és Indiába toloncolták, ahonnan csak a háború befejezése után, 1919-ben szabadult. 1925-26-ban ismét Ugandában, az ottani őserdőkben gyűjtött és vadászott, végül 1928-29-ben utoljára is Uganda nyugati vidékén kutatott. Több mint 60 ezer példányból álló anyagot hozott haza útjairól a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A gyűjtemény mintegy 300 új állatfajt tartalmaz, közel negyvenet róla neveztek el. Szerkesztője volt a Nimród című vadászújságnak. Élményeiből több irodalmi értékű könyvet írt, melyek máig népszerűek. 1956-ban a Széchenyi Zsigmond és az ő gyűjteményéből álló trófeakiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban leégett. Élővad-befogással is foglalkozott. 1912-ben 120 állat Magyarországra juttatásával megalapozta az akkor újjászervezett és -épített állatkert egzotikus állományát. Az 1910-es években sok dokumentumértékű fényképfelvételt is készített. 1958. január 4-én hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége 17:05
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata 15:05
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap