Kisebbségi magyar értelmiségi sors a Sarlótól a Korunkig
2006. október 2. 11:00
Száz éve született Balogh Edgár, de ma sem könnyű megmagyarázni, ki volt ez az értelmiségi identitású kisebbségi magyar: üldözött, hontalan, börtöntöltelék, magyar kommunistából egyszerűen magyar lett.
A romantikus nosztalgiától a való életig
Balogh Edgárról elsősorban mint a csehszlovákiai és a romániai magyar irodalom nagy hatású szervezőjéről emlékeznek meg a lexikonok, a kisebbségi magyar értelmiségi képviselőjeként naplószerű írásait, szociográfikus élménybeszámolóit és politikai vitacikkeit felidézve.
Az 1906-ban Temesváron született Balogh Edgár első írásai a csehszlovákiai magyar lapokban jelentek meg. Pozsonyi diákként, majd a prágai egyetem hallgatójaként figyelt fel Oswald Spengler életfilozófiájára, Szabó Dezső radikalizmusára, majd a húszas évek közepén egyik kezdeményezője lett a Sarló-mozgalomnak.
A Sarló kezdeti romantikus, ábrándos nyugtalansága részben a baloldali írók pozitív kritikájának köszönhetően vált egyre inkább a "szegényország" fölfedezésének társadalomjobbító programjává.
1930-ban a Prágai Magyar Hírlap hivatalos nyomásra megszakítja a Tíz nap szegényországban című cikksorozatának közlését, mert Balogh Edgár határozottan hitet tesz benne a szocialista munkásmozgalom eszmei és morális igaza mellett. A "szociográfiai napló" hatásaként Móricz Zsigmonddal kialakult kapcsolata révén a Sarló a magyarországi "népi mozgalom" kibontakozásának, a Márciusi Front létrejöttének egyik forrása lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.