200 éves kábulat: morfium a gyógyászatban

Napjainkban évente mintegy ötszázezer rákos betegségben szenvedő ember életminőségét javíthatja a folyamatos - de természetesen orvos által ellenőrzött - fájdalomcsillapítás, melynek egyik legfontosabb alapanyaga a morfin. Az éretlen máknövény tejnedvéből, vagyis az ópiumból kinyert származék altató hatása miatt kapta nevét az ókori görögök által az alvás és az álmok isteneként tisztelt Morpheusról. A hatóanyag elnevezése magától a feltalálótól ered. Friedrich Wilhelm Adam Sertüner huszonegy éves korában gyógyszerész-asszisztensként dolgozott egy kis németországi faluban, Einbeckben. Szakmája gyakorlása közben, mint minden hivatását szenvedéllyel végző ember, maga is igyekezett új dolgok felfedezésére. A XIX. század első éveiben az ópium kristályosításával sikerült izolálnia az alkaloidot, amelyet ma morfiumként emlegetünk. Többszöri, elsősorban önmagán történő kísérleteinek eredményét, megfigyeléseit, az előállítás módját, az anyag tulajdonságait, adagolását, valamint gyógyászati alkalmazásának előnyeit 1805. május 21-én publikálta egy francia lapban.

Drog-atyák: Sertüner és Kabay

A kortársak - szinte egyöntetűen - felháborodással fogadták, Sertüner évtizedekre a támadások kereszttüzébe került. Felfedezésének korszakalkotó jelentőségét csupán a harmincas évekre ismerték el, amikor, pontosan 1831-ben a korabeli tudományos világ legnagyobb elismerésével, a francia Monthyon-díjjal jutalmazták. Mi több! A sem érettségivel, sem pedig diplomával nem rendelkező gyógyszerészt a nagy német költő, Goethe ajánlására a jénai egyetem is díszdoktorává fogadta. De hiába kereste már szívélyesen a szakma minden képviselője, s az egyetemek küldöttei a vele való találkozást és ajánlottak neki konstruktív együttműködést; Sertüner a rengeteg korábbi visszautasítása és kemény támadássorozatai hatására megtört emberré vált. Az évek során a szervezetébe juttatott nagy mennyiségű morfium következtében folyamatos rémképek gyötörték, míg végül életét a wiesenbadeni elmegyógyintézet falai között fejezte be.

A magyarországi morfiumgyártás kezdetei Kabay János gyógyszerész nevéhez és kutató- tevékenységéhez köthetők, akinek 1925-ben sikerült száraz mákból kinyernie a hatásos fájdalomcsillapítót. Az ezt követő évtizedekben az 1927-ben, az ő kezdeményezésére Büdszentmihályon megalapított Alkaloida Vegyészeti Gyár Rt. üzemében állították elő nagy mennyiségben az anyagot, amivel aztán a Horthy-kor magyar lakosságának bizonyos irányú szenvedéseit enyhíthették.

Azonban tudjuk, a morfium alapvetően kábítószer. Áldozatául estek már ismert politikusoktól kezdve az irodalmi vagy a művészeti élet képviselői közül is sokan. Gondoljunk csak Hitlerre, akiről köztudott, hogy a bunkerben töltött napjait szinte már állandó kábulatban töltötte, vagy Göring, aki egy 1923-ban szerzett combsérülése miatt kapott morfiumadag hosszútávú eredményeképpen lett morfinista. A festők közül elég megemlíteni a mostanában `felkapott` Frida Kahlot, akiről igen csípős hangnemben olyan jellemábrázolás is olvasható, mint `a nyomorék, bajúszos, biszexuális, morfinista kommunista...`.

Hogy az amerikaiak híres emberei se maradjanak ki a sorból, álljon itt csupán egyetlen név: John Fitzgerald Kennedy. Egy amerikai írónő (bizonyos Laurence Learner) 2003-ban publikált könyvének vakmerő - de dokumentumokkal bizonyított - állítása szerint egy világháborús sérülése miatt az elnök is kapcsolatba került fájdalomcsillapítókkal, speeddel és különböző amfetamin-származékokkal, amelyektől aztán később már képtelen volt megválni.

Egykori magyar honfitársaink közül a legismertebb morfiumfüggő az egyébként tehetséges "polihisztor" Kosztolányi unokaöccse, Csáth Géza volt. Ismeretes, hogy halálát is káros szenvedélyének köszönhette. Miután 1919 júliusában agyonlőtte feleségét, felvágta ereit és nagy adag morfiumot nyelt le. Egy szerb katonaorvos ekkor még megmentette az életét azzal, hogy teljes gyomormosást végzett rajta. A bajai kórházból, ahova az eset után szállították, megszökött és a hatóanyag utáni olthatatlan, kínzó vágya a főváros felé terelte. A demarkációs vonalon állomásozó katonák sorfalán azonban nem juthatott át. Elkapták, de kérése ellenére sem lőtték le. Ekkor magához vette az utolsó adag drogot, amely a birtokában volt és szeptember 12-én az esti órákban az összes eddiginél mélyebb álomba szenderült.