Masaryk széke visszakerült a Hradzsinba
2006. július 20. 11:45
Újra a prágai Hradzsin birtokába került Tomás Garrique Masaryk, a csehszlovák állam megalapítója elnöki irodájának egyik nagy művészeti és történelmi értékű széke, amelyet mintegy kiselejtezett, feleslegessé vált bútordarabként mindössze nyolcvan koronáért adott el a hetvenes évek elején az akkori csehszlovák kommunista államfői hivatal.
Korábban
A székes főváros
A nevezetes székből, amelyet a húszas években a Hradzsin világhírű építésze a Jugoszláviából Prágába elszármazott Josip Plecnik (1872-1957) tervezett, három darab készült, mégpedig drága és értékes amerikai diófából. Egy a mai napig megmaradt a Hradzsin raktárában, míg kettőt a hetvenes évek elején, mint szinte értéktelen bútordarabot eladtak. Mindkét szék akkoriban a Klenoty Praha, ékszereket, bizsut és órákat forgalmazó állami kereskedelmi vállalat igazgatóságának a tulajdonába került, majd eltűntek.A Hradzsin birtokában maradt egyetlen Plecnik-széket a kilencvenes évek elején nemzeti kulturális emlékké nyilvánították. A másik kettőről egészen idén tavaszig semmi hír sem volt, mígnem az egyik darab váratlanul feltűnt egy prágai műemlék aukción. Miután a Hradzsin tudomást szerzett erről, azonnal mindent megmozgatott azért, hogy újra a birtokába kerüljön az értékes darab. Az árverésen azonban most már nem nyolcvan, hanem kereken 170 ezer koronát kellett fizetnie a székért. A rossz állapotban lévő széket gyorsan felújították, s a héten egy kiállítás keretében már a Hradzsint felkereső turisták is láthatják.
Masaryk elnök, az 1918-ban alakult és 1992-ben megszűnt csehszlovák állam atyja, állítólag kedvelte a kisebb nagyobb napi és politikai problémák megoldásánál a "három oldalú" konzultációkat, megbeszéléseket, s ezért készíttetetett Plecnikkel egy kisebb háromoldalú tárgyalóasztalt három székkel, amelyekben aztán órákat töltött számos, akkori vezető csehszlovák politikus.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma-Kokes János, Prága)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap