Ókeresztény temetőre bukkantak Skóciában
2006. július 19. 09:30
A régészek Aberdeenben minden bizonnyal megtalálták a legrégibb keresztény temetőt Skóciában.
Korábban
A régészek január óta dolgoznak a helyszínen. A vizsgálatok alapján 6. századra datált temetkezési helyre a kutatók a St. Nicholas templom keleti oldalhajójában, Skócia legnagyobb régészeti feltárásán találtak rá. Az ásatások a helyszín 5 millió fontos renoválási tervébe illeszkednek.
Eddig 300 csontváz került elő, ám a kutatók szerint ez még csak töredéke lehet a teljes leletanyagnak. A megtalált csontvázakat a szakértők a további vizsgálatokhoz gondosan megtisztították, és osztályozták.
Az aberdeeni városi tanács régészeti tanácsadója, Alison Cameron a BBC-nek elmondta, hogy a feltárás egyedülálló betekintést biztosít az ókori és kora középkori temetkezési technikákba. Szerinte ugyanis nagyon kevés a hasonló templomi ásatás, ahol ennyire el lehetne különíteni a különböző korokat, és ahol ilyen korai leletek is lennének. Szerinte sokat elmond a temetkezési szokások változásáról, hogy itt konkrétan megállapítható, hogy meddig temetkeztek kőkoporsókba, és mikortól tértek át a faládákra.
Stephen Taylor tiszteletes elmondta, hogy az ásatások és a vizsgálatok lezárása után templomi szertartás keretében kerülnek vissza a maradványok a templom padlója alá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.