100 éve rehabilitálták Dreyfus kapitányt

Kémkedés vádjával az antiszemitizmus árnyékában

Alfred Dreyfus 1859. október 19-ikén született az elzászi Mulhouse-ban, egy textilgyáros fiaként. Hazafias meggyőződésből döntött a katonatiszti pálya mellett, harmincévesen már a vezérkar tisztje volt és úgy tűnt, hogy ragyogó pályafutás előtt áll. 1894-ben azonban a francia elhárítás egyik ügynöke egy névtelen levelet halászott ki a párizsi német követség papírkosarából, amelynek írója felsorolta, milyen titkokat szolgáltatott ki a német katonai attasénak. Mivel az elhárításnak birtokában volt egy másik dokumentum, amelyben a német diplomata egy bizonyos D.-ről beszélt, aki térképeket adott át neki, sorra vizsgálták a vezérkari tisztek névsorát. Az antiszemita vizsgálóbíró, Hubert Henry őrnagy szó szerint kiválasztotta Alfred Dreyfus hadnagyot, akitől írásmintát vettek, majd ennek alapján vádat emeltek ellene. Dreyfust nem csak zsidó származása tette gyanússá, hanem az is, hogy családja a németek által akkor már negyedszázada megszállt Elzászból származott.

A 35 éves Dreyfust 1894. október 15-én letartóztatták, pere december 19-én kezdődött és három nappal később már véget is ért. A vádlottat, jóllehet végig ártatlanságát hangoztatta, gyorsított eljárásban kémkedésben és hazaárulásban találták bűnösnek, ezért lefokozták és életfogytiglani rabságra ítélték a hírhedt Ördög-szigeten; Dreyfus ügyvédje még a periratokba sem tekinthetett bele. A pert példátlan antiszemita hírverés kísérte, a nagy példányszámban megjelenő La Libre Parole szerint Dreyfus "a francia zsidók hiányzó hazaszeretét testesíti meg", a lefokozásakor összegyűlt tömeg pedig a közhangulatnak megfelelő jelszavakat üvöltött.

Nemsokára azonban egyre komolyabb kétségek merültek fel: az elhárítás új főnöke, Piquart ezredes arra utaló jeleket talált, hogy az iratokat az örökös pénzzavarral küszködő osztrák származású, magyar nevű Charles Walsin-Esterhazy őrnagy adta el, akinek ráadásul kézírása is megegyezett a papírkosárból kihalászott, döntőnek kikiáltott dokumentummal. Piquart-t elhallgattatták, lefokozták, Esterhazy ellen pedig kénytelen-kelletlen vizsgálatot indítottak, de nyomban tisztázták is a vádak alól.

Ezután már gyorsan megszerveződött a Dreyfus-pártiak tábora: a köztársasági érzelmű, a szocialista, az antimilitarista értelmiség legjobbjai már nem hittek abban, hogy Dreyfus áruló lett volna. Ebben a helyzetben jelentette meg 1898. január 13-án Émile Zola híres J'accuse (Vádolom) című cikkét a Clémanceau által kiadott L'Aurore című lap címoldalán. A köztársasági elnökhöz intézett nyílt levél csalással vádolta meg a katonai igazságszolgáltatást, az államérdek ürügyén a politikai szabadságjogokat elnyomó nacionalizmust, így az egész antiszemita hecckampányt. Az újságból csak a megjelenés napján 200 ezer példányt adtak el, nyomában pedig politikai földrengés tört ki. Zolának Londonba kellett menekülnie, távollétében a hadsereg becsületének megsértéséért elítélték. Franciaország két részre szakadt, kis híján polgárháborús helyzet alakult ki.

1. Kémkedés vádjával az antiszemitizmus árnyékában
2. Ítélet és rehabilitáció