Telepessors a Kárpátalján
2006. június 13. 16:00 Ilnicki Beáta
Ilnicki Beáta cikkében egy kárpátaljai falu történetének példáján keresztül mutatja be a Kárpátalján zajló be- és kitelepítéseket, valamint a fő népességmozgásokat.
Sophiendorf, Zsófiafalva
A beregvári Schönborn-kastély A "boldog" békeidők:
Német telepesfalu
A Rákóczi-szabadságharc után Kárpátalján sok föld vált gazdátlanná, a Rákóczi-család birtokát, Munkács környékét a kincstár vette kezelésbe. 1726-ban a területet III. Károly egy monarchia-hű választófejedelemnek, Lothár Ferenc Schönbornnak adományozta. A Schönborn-család kezdte meg Kárpátalja benépesítését német telepesekkel, ami a gazdaság jelentős fellendülésével járt együtt. Az uradalom területén 12 telepesfalut hoztak létre Munkács környékén. Ezen falvak egyike az 1804-ben alapított Sophiendorf, egy létrejöttekor 303 lelket és 50 házat számláló kistelepülés, amelyet Ferenc Fülöp Schönborn Buchheim elhunyt felesége, Leyen és Hohengeroldseggh Zsófia tiszteletére nevezett el.
Az első német telepesek Csehországból és Ausztriából érkeztek a jobb megélhetés reményében. Az áttelepülés fejében 300 aranyforintot, 18 hold földet és 6 évi tehermentességet kaptak. Magukkal hozták szokásaikat és vallásukat, ami erős köteléket képzett közöttük, és a terület magyar és ruszin lakosságával jószomszédi viszonyt ápoló kulturális szigetet hozott létre. Megtapasztalva a termőföld kínálta lehetőségeket szőlőtermesztésbe kezdtek, szorgalmuknak köszönhetően pedig jómódban éltek.
Magyarosítás és kivándorlás
Munkács 1915-ben
Az 1867-es kiegyezést követően a telepesek felszabadultak jobbágyi sorukból és szabadparasztként folytatták tevékenységüket. Elkezdődött az erőteljes magyarosítás, 1878-ban magyar állami iskola épült, a falu nevét pedig Zsófiafalvára cserélték. 1877-re a lakosok önerőből építették fel a falu első kőtemplomát, melynek kegyeleti tárgyait és a Szent Istvánt ábrázoló oltárképét a Schönborn család Bécsben készíttette ajándékként a szentelési ünnepségre. A templom nevét az oltárképről Szent István Templomra változtatták.
A növekvő létszámú lakosság a családi földek elaprózódását megakadályozandó a vagyont mindig az elsőszülött fiúra hagyta, a kisebb testvérek kézművesszakmát tanultak, beálltak hivatásos katonának, vagy Munkácson vállaltak munkát. Végső esetben csatlakoztak az Amerikába emigrálók sorához: az elvándorlás jelentős volt, a falu lakossága néhány év alatt lecsökkent: 1881-re már csak 255 fős volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap