2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Indián királynő tetovált múmiája

2006. május 18. 10:00

Mágikus tetoválás díszítette egy 1500 évvel ezelőtt élt nőnek a testét, akinek múmiáját nemrég fedezték fel régészek Peru északi részén.

A múmiára a Peru északi partjainál található Trujillohoz közeli El Brujo, azaz A varázsló nevet viselő temetkezései helyen bukkantak rá. Ez a világ egyik legnagyobb ősi temetője, amelyet évszázadok óta szervezetten fosztogatnak a sírrablók. Ezért is érte a kutatókat meglepetésként, hogy egy szinte teljesen érintetlen sírt találtak.

Nézzen videót a sír feltárásáról!

A sírban ékszereket, fegyvereket, és négy múmiát találtak. Ezek közül a legfontosabb egy fiatal nő teteme, akit megfojtottak, esetleg feláldoztak. A testét mintegy száz méternyi szövetbe tekerték, bőrére pedig vallásos tematikájú rajzolatokat tetováltak. A huszonöt éves korában elhunyt nő a térségben uralkodó mocse törzs vezetőjeként i.sz. 450 körül élhetett. A csontok vizsgálata kimutatta, hogy a nő legalább egyszer szült is, míg halálának oka ismeretlen. A mikroorganizmusokat távol tartó réz-szulfidnak köszönhető, hogy a tetem a mocse-civilizáció mindeddig legépebben megmaradt múmiája. (A másik három múmia feltárása hamarosan kezdődik.)

Nézzen videót a múmia tetoválásairól!

A nővel együtt eltemetett arany ékszerek bizonyítják, hogy kitüntetett szerepet játszott a mocse törzs életében. A Tulane Egyetem antropológusát, John Veranot meglepték a sírban talált fegyverek, a 2 harci bunkósbot és 23 lándzsa, hiszen nők sírjaiban még sosem találtak hasonlót. Így lehetséges, hogy egy női harcost tártak fel, ám valószínűbb, hogy a fegyverek az eltemetett hatalmának szimbólumai voltak, mivel az eddig feltárt több ezer mocse sírban még soha nem találtak női harcosokat.

Nézzen videót a sírban talált fegyverekről!

Verano szerint az egyedi és leletekben gazdag sír megtalálása Tutanhamon sírjának felfedezéséhez mérhető. A felfedezés részletei a júniusi National Geographic magazinban olvashatók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár