Megszületett Rodolfó
2004. szeptember 13. 12:06
Gács Rezső Budapesten látta meg a napvilágot. Ódry Zuárd, a Magyar Mágusok Szövetségének elnöke fedezte fel az ügyeskezű fiút, akit pártfogásába vett, s évekig képezte. 1930-ban kezdte pályafutását a Fővárosi Nagycirkuszban, s mutatványaival hamarosan külföldön is ismertté vált. Európa minden nagyobb városában és a londoni televízióban is szerepelt. `Tudományát` az Artista Akadémián, majd az Állami Artistaképző Intézetben tanította, s könyvet is írt művészetéről (Vigyázat Csalok címmel). Nem csak kézügyességével, a színpadi zsebtolvajlás trükkjeivel kápráztatta el közönségét, hanem gondolatolvasásával és a szuggesztiós mutatványaival is. Mintegy 5000 mutatványt és kombinációt ismert. Szakmáját, ami túlmutatott a hivatáson, s életformává vált, soha nem hagyta abba, még hetvenéves kora után is napi négy órát gyakorolt tükör előtt állva. Művészi alázatát bizonyítja, hogy a legegyszerűbb helyeken, a legszegényesebb körülmények között éppoly igényes előadást tartott, mint a csillogó színpadokon, neves helyeken. Érdemes és kiváló művész címeket kapott, egy időben az Artista Szakszervezet elnöki tisztét is betöltötte. A magyar fővárosban hunyt el 1987. január 25-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap