Elpusztították a Kaukázus legnagyobb középkori keresztény temetőjét

Titokzatos pusztítás

A temető az örmény kulturális örökség egyik legjelentősebb darabja volt, a helyiek által khatchkaroknak nevezett középkori, kereszt alakú fejfák közül a legtöbb még a nyolcvanas évek végén is háborítatlanul állt. Mindezt azonban mára szinte teljesen lerombolták, az örmények szerint ez a pusztítás csak a tálibok által elkövetett Buddha-romboláshoz mérhető. Az ügy kipattanása azonnal politikai vitához vezetett: Örményország és Azerbajdzsán egymásra mutogat, és a másikat vádolja a pusztítással.

A temető az 1970-es években

Az Azerbajdzsán és Irán közös határán fekvő temetőbe most először látogatott újságíró, aki fotókkal illusztrálta a temető teljes pusztulását (később egy videofelvétel is előkerült az elbontásról). Jelenleg ez a hely a térség legkevésbé megközelíthető pontjainak egyike: a Nakhicseváni Autonóm Területet ugyanis a máig megoldatlan határproblémák miatt csak légi úton lehet elérni (ld. térkép). Az újságíró útja egyébként sem volt problémamentes: végig az azerbajdzsáni biztonsági szolgálat munkatársai kísérték, és minden lépését szemmel tartották. A helyszínre személyesen ő sem mehetett le, csak messziről láthatta a pusztítást.

Megszólaltatott viszont többi helyi lakost, akik több történetet adtak elő: egyesek elmondták, hogy a temetőt 1988-1989-ben Nemat Panahov helyi politikus utasítására pusztították el. Többek szerint a sírköveket 2002-ben a nakhicseváni hadsereg tüntette el egy katonai hadgyakorlat során. Megint mások 1998-ban látták, amint elkezdték a temető elbontását. A legújabb vélemények szerint a hadsereg az elmúlt pár héten, egy-két nap alatt bontotta el a köveket.

A temető helye ma

Az Araxész folyó északi partján álló Dzsulfa a középkorban virágzó város volt. 1604-ben azonban a perzsa Abbász sah a lakosait Iszfahánba deportálta, ahol még ma is megtalálható az új Dzsulfának nevezett örmény negyed. A lerombolt várost és temetőjét többen felkeresték: a brit keletkutató Sir William Ouseley 1812-ben egy teljesen elhagyatott várost, a temetőt és a valamikori kőhíd maradványait írta le útikönyvében. A temető lassú pusztulása 1828-ban kezdődött meg, mikor Azerbajdzsán az Orosz Birodalom része lett. A 20. század fordulóján következett a következő nagyobb pusztítás, amikor a sírkövek egy részét a közeli vasút építéséhez használták fel.

1. Titokzatos pusztítás
2. Robbanásveszélyes vandalizmus és cinizmus