Görögországban általános felkelés robban ki a török uralom ellen
2004. szeptember 13. 12:06
Az első hellén törzsek a Kr. e. 2. évezred elején telepedtek meg a mai Görögország területén. A krétai minoszi kultúra egy természeti katasztrófának, a mükénéi civilizáció pedig a dórok támadásának esett áldozatul. Ezt követően városállamok (poliszok) alakultak ki, amelyek közül Athén és Spárta lettek a legjelentősebbek. A városállamok hanyatlását a római uralom évszázadai követték. A római birodalom bukása után Görögország a bizánci birodalom része lett, majd török uralom alá került. 1821. március 25-én felkelés tört ki a török uralom ellen - melynek emlékére nemzeti ünneppé nyilvánították ezt a napot. A drinápolyi béke értelmében (1829. szeptember 14.) Törökország elismerte Görögország önállóságát. Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország kezességet vállaltak az ország függetlenségéért, 1830. február 3-án a nagyhatalmak `de facto` elismerték Görögország függetlenségét, majd 1832. május 7-én `de jure` is. Görögország az első világháborúban az antant oldalán vett részt. 1924-ben megfosztották trónjától az 1863 óta uralkodó dán-házat, Görögország köztársaság lett 1935-ig, amikor visszaállították a monarchiát. 1941 és 1944 között német megszállás alá került. II. György király elhagyta az országot, 1946-ben tért vissza, amikor népszavazással helyreállították a monarchiát. A baloldali szervezetek a kormány ellen fordultak, kirobbantották az 1946-49-ig tartó görög polgárháborút, melyben a britek és az amerikaiak a monarchista erőket támogatták, ezzel megakadályozták a kommunisták hatalomra jutását. 1967-ben Papadopulosz ezredes államcsínnyel magához ragadta a hatalmat. Az 1967-1974 között uralmon lévő katonai diktatúra bukása után Görögország azonnal kilépett a NATO katonai szervezetéből (1980-ban visszatért), de az ország területén fekvő amerikai támaszpontokat nem zárták be. 1974 decemberében az államformáról tartott népszavazáson a görögök a köztársaság mellett döntöttek. 1981 óta az ország az Európai Unió tagja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap