Kivégzik Szálasi Ferencet
2004. szeptember 13. 12:06
Ősei örmények voltak, akik a XVIII. században telepedtek meg Erdélyben. Kassán született 1897. január 6-án. Apja katonai építési tisztviselő volt, ő maga pedig katonatiszti pályára készült. A bécsújhelyi katonai akadémián szerzett hadnagyi rangot. 1915-18 között részt vett az első világháborúban. 1925-ben vezérkari százados lett, majd a HM-ből 1929-ben debreceni csapatszolgálatra osztották be. 1930-ban belépett a Magyar Élet Szövetsége nevű titkos fajvédő társaságba, és megkezdte zavaros politikai elképzeléseinek formába öntését, a hungarizmusról, a Kárpát-Duna Nagy Hazáról, a Gyepüről, a zsidó szellem kiírtásáról. Szociális demagógiájával elsősorban a kispolgárság, a munkásság, sőt a szegényparasztság soraiból igyekezett híveket toborozni. 1935-ben Nemzeti Akarat Pártja néven saját pártot alapított, de az 1936-os időszaki választásokon csúfos kudarcot vallott. Később a náci Németország befolyásának növekedése nyomán a Nyilaskeresztes Párt, az utódpárt tömegbázisa lényegesen nőtt, az 1939-es választásokon már 31 mandátumot szerzett. A kormányzat azonban nem nézte jó szemmel a nyilas párt térnyerését és akadályozta is további megerősödését. A pártvezért többször is letartóztatták: 1937-ben három hónapi, 1938-ban pedig három évi börtönre ítélték. Amikor a németek 1944-ben megszállták az országot, azt hitte, eljött az ő ideje. De a németek még ekkor sem tartották alkalmasnak arra, hogy rábízzák a kormányzást. Ez csak az 1944. október 15-i, elvetélt kiugrási kísérlet után jöhetett szóba, amikor `nemzetvezető` lett. Már megalakult a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány, az oroszok bekerítették Budapestet, de a nyilasok még mindig az ország urainak tartották magukat, bár visszaszorultak a Dunántúlra, a Bakonyba, végül Kőszegre. A nyilas rémuralom idején kezdődött meg a `totális zsidótlanítás`, egyes helyekről a lakosság kitelepítése, a nemzeti vagyon kihurcolása Németországba. Az ellenállókra még az utolsó napokban is lesújtott a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék. A `nemzetvezető` 1945. március 29-én hagyta el az országot. Május elején az amerikaiak Ausztriában letartóztatták, és kiszolgáltatták az új magyar hatóságoknak. A Népbíróság háborús főbűnösként halálra ítélte, s 1946. március 12-én kivégezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap