2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

250 éves a Magyar Országos Levéltár

2006. március 2. 11:00

Küzdelem a levéltár létrehozásáért

A pozsonyi régi városháza udvara

A 17. század elején változás figyelhető meg: megjelent a szervezettség igénye. 1608-ban arról határoztak, hogy Mátyás főhercegnek át kell adni az ország jelvényeit és okleveleit. Illésházy István nádor elkezdte a fontos dokumentumok gyűjtését. Egy 1613-as törvényi rendelkezés értelmében a nádor özvegyénél lévő eredeti okleveleket át kell adni a rendeknek, akik lajstromozzák azokat, és átadják az utódnak. Az Archivum Regni kifejezést ekkortól a rendek levéltáraként értelmezték. A Wesselényi-összeesküvés következtében sokáig nem volt nádora az országnak, és a felkelés felgöngyölítésekor a Habsburgok lefoglalták a Nádasdy-levéltárat is.

Buda visszavívása és a politikai viszonyok konszolidálása után 1689-ben a rendek már szorgalmazták az országos levéltár felállítását. A birtokviszonyok rendezése érdekében ugyanis szükség lett volna a hiteles dokumentumok összegyűjtésére. Elképzeltek egy olyan gyűjteményt is, amelyben a nemesi családok helyezték volna el okleveleiket. A levéltárat ott kívánták felállítani, ahol az országgyűlés működött. A javaslatok megvalósítására végül a Rákóczi-szabadságharc miatt nem került sor.

A 18. század első évtizedeiben az országgyűlések rendre foglalkoztak a levéltár ügyével. Ebből a csendes küzdelemből a nemesség vette ki a részét, mivel feltett szándékuk volt, hogy a gazdasági és politikai hatalom alapjait rögzítő okleveleket az archívumok őrizzék. 1723-ban döntöttek arról, hogy Pozsonyban, az Ország Házában kell az Archivum Regnit felállítani. Hármas gyűjtőkört határoztak meg: az egész országra vonatkozó országgyűlési, közigazgatási és jogszolgáltatási iratok; a nagybírák működése során keletkezett dokumentumok hiteles másolatai (évenkénti leadással); a magánosok által letett iratok. Mindezek ellenére az intézmény létrehozás akadályokba ütközött. 1741-ben a karok és rendek kérték Mária Teréziát, hogy hajtsa végre az 1723-as törvényben megfogalmazott határozatot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár