2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

Lyukas lesz a történelem

2005. szeptember 27. 22:18

Elég csak a Szomszédok teleregény mostanában vetített részeibe belepillantani ahhoz, hogy megbizonyosodhassunk, a történelmi emlékezet rövidebb, mint gondolnánk - írta N. Kósa Judit a Népszabadságban. Húsz év elteltével az is meglepetten csodálkozik rá a megélt valóságra, aki részese volt; hát még az, aki nem is emlékezhet rá. És mi lesz ötven, esetleg száz év múlva? Mire támaszkodhat majd az, aki akkor akar pontos képet kapni a mi korunkról?

A levéltár az egyik legfontosabb, de nem egyetlen eszköze a múlt megismerésének - mondja Gecsényi Lajos, az Országos Levéltár főigazgatója, aki szerint könnyű volna, ha folyamatosan lehetne hatalmas levéltárakat építeni, és oda behordani minden dokumentumot, ami még kellhet valaha. De hát erre semmi lehetőség. Az országos intézmény az 1918 előtti Magyarországról 28 kilométernyi, az első világháborútól 1990-ig terjedő időszakból már 72 kilométernyi iratot őriz. Nem nehéz elképzelni, milyen tömegű papírral kellene hadakozni, ha válogatás nélkül mindent megtartanának. Amiről persze szó sem lehet. A nagy feladat tehát eldönteni, hogy mi maradjon meg a levéltárakban, mi lesz fontos a jövőnek. Csak a levéltárosok és történészek közös munkája vihet közelebb a megoldáshoz.

Bizonyos szempontból persze szerencsések vagyunk, hiszen a mai korról viszonylag pontos - és mindenképp tanulságos - információk nemcsak a levéltári dokumentumokban őrződnek meg. Sok minden, aminek segítségével a jövő majd `kutathat` minket, ott van a sajtótermékekben, a televíziók felvételeiben, a kinyomtatott közlönyökben és brosúrákban. Mindezek az információhordozók olyan bőségben keletkeznek manapság, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy `elveszszen` valami. A klasszikus levéltári anyaggal - azaz az elsődleges forrásnak számító dokumentumokkal - azonban már kicsit nehezebb a helyzet.

A jelenkori történések majdani föltárása szempontjából rendkívül fontosak a politikai döntéshozatal során nagy tömegben keletkező dokumentumok. Ez a roppant iratmennyiség viszonylag rendezett módon - az iratkezelési szabályoknak megfelelően - őrződik meg, majd kerül levéltárba. Veszélyt legfeljebb az jelenthet, hogy az egymást váltó kormányok a napi munka során inkább a jelenre, mintsem a jövőre koncentrálnak. Előfordult például, hogy a közigazgatási leépítést az egyik minisztérium épp az irattárosokkal akarta kezdeni. Meglepő tény az is, hogy a kormányülésekről nemcsak az előző, hanem a mostani kabinet idején sem készülnek szó szerinti jegyzőkönyvek.

És ami talán a legfontosabb: az 1995-ben elkészült levéltári törvény a politikai pártok dokumentumait magándokumentumoknak minősíti, így aztán nem is szabályozza a kezelésük módját. Ennek tudható be, hogy sem a pártműködés, sem a frakciók iratai nem kerülnek be a levéltárba, így óhatatlanul komoly lyuk tátong majd a feltárható történelemben. Az Országos Levéltár vezetőinek legfeljebb szórványos értesülései vannak arról, mi történik ezekkel a dokumentumokkal: egyes hírek szerint például az MSZP a Politikatudományi Intézettel állapodott meg a fontos iratok megőrzéséről.

Más szempontból problémás a társadalmi-gazdasági folyamatokat tükröző források majdani felhasználhatósága. Ezen iratok megőrzését természetesen szabályozzák a törvények, így nem kétséges, hogy a bíróságok, önkormányzatok vagy éppen a rendszerváltás `emberi` oldalát megtapasztaló hivatalok - Kárpótlási Hivatal, ÁPV Rt. - papírjai annak rendje és módja szerint bekerülnek majd a levéltárakba. Más kérdés, hogy mivel itt irtózatos menynyiségű iratról van szó, az intézményeknek megfelelő technikai hátteret és létszámot kell majd biztosítaniuk a feldolgozáshoz.

Korábban sok aggodalom övezte az 1990 előtt létezett vállalatok iratainak sorsát, ez a gond most már megoldódni látszik. Az elmúlt években kiderült, hogy bár a felszámolás gyakran sokáig tartó, kínos folyamat, a levéltárosok kitartó munkájának köszönhetően a maradandó iratok alapvetően eljutnak a levéltárakig. Sokkal nehezebb dűlőre jutni a mai magáncégekkel. E pillanatban úgy tűnik, néhány multinacionális vállalat kivételével a társaságok egyszerűen nem törődnek a fontos dokumentumok megőrzésével, levéltárba juttatásával.

Aligha meglepő, hogy az úgynevezett "civil élet" dokumentumainak megőrzése ütközik a legtöbb nehézségbe. Nagy lyukat üthet ugyanis a történelem feltárhatóságán az a tény, hogy a jelek szerint a politikai élet civil fele sem érzett rá eddig a dokumentálás fontosságára. Évekkel ezelőtt már nyilvánosságra került, hogy menynyire esetleges a politikusok magánirattárának levéltárba kerülése. De vannak olyan esetek, amikor az is kérdéses, hogy egyáltalán keletkeznek-e, léteznek-e olyan iratok, amelyeket megőrizve évtizedekkel később feltárhatók lennének a fontos háttérfolyamatok. Kétséges például, hogy a hajléktalan-ellátásban vagy épp a környezetvédők háza táján eszébe jutott-e valakinek a tudatos dokumentálás. Gondoljanak csak bele: írott források híján feltárható lesz-e teljes egészében néhány generáció múlva a Duna Kör vagy a Zengőért síkraszállók tevékenysége?

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár