Kalapács alatt Napóleon levele
2006. február 16. 10:00
A Joséphine császárnénak írt levél kikiáltási ára 50 ezer dollár, azaz 10,6 millió forint - írja a NEWSru, című orosz hírportál.
Korábban
Hamarosan kalapács alá kerül Moszkvában Bonaparte Napóleon levele, amelyet 1796. június nyolcadikán írt első feleségének, Joséphine császárnénak. A levél március 4-én a Gelosz moszkvai aukciósházban kerül kalapács alá. Kikiáltási ára 50 ezer dollár, azaz 10,6 millió forint.
`Nyitva áll a lelkem az örömre` - kezdi levelében Bonaparte Napóleon, aki Milánóból írt Párizsban tartózkodó hitvesének. A becses dokumentum egy moszkvai asszony tulajdona, aki édesapjától örökölte a levelet. (A volt szovjet frontharcos a második világháború után Európából hozta haza az iratot.)
A thermidori puccs (1794. július 27.) végett vetett a terrornak, Joséphine kiszabadult, s hamarosan a párizsi társasági élet középpontjába került. Ekkor harminchárom éves volt, hat évvel idősebb Bonaparténál, aki a korkülönbség ellenére fülig beleszeretett az asszonyba, és 1796 márciusában nőül vette. Napóleon dinasztikus céljai miatt 1809-ben váltak el - olvasható a NEWSru, című orosz hírportálon.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap