Meghal Alföldi András ókortörténész
2004. szeptember 13. 12:06
Alföldi András 1895. augusztus 27-én született Pomázon. 1913-ban érettségizett, majd a budapesti tudományegyetemen szerzett történészdiplomát és bölcsészdoktorátust, 1918-ban. 1923-32-ig a debreceni egyetemen, 1932-47-ig pedig a budapesti tudományegyetemen adott elő archaológiát. 1947-ben politikai okokból Angliába emigrált, majd egy év múlva Svájcban telepedett le. 1952-56-ig a berni egyetemen tanított, utána Baselben volt egyetemi tanár. Ezután a princetoni egyetem meghívására az Egyesült Államokba ment, ahol 1965-ig, nyugalomba vonulásáig egyetemi tanárként működött. Tudományos lapokat szerkesztett és tagja volt a vatikáni pápai archeológiai akadémiának, valamint az angol, a svéd, a dán és az osztrák tudományos akadémiának. 1960-ban a Promio Cultori di Roma díjjal tüntették ki. Főbb művei: A gót mozgalom és Dácia feladása, Dákok és rómaiak Erdélyben, Az eszmék konfliktusa a kései római birodalomban, A korai Róma és a latinok, Tanulmányok Caesar monarchiájáról.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0d5931ffc8c452310967291a341271a8.gif)
![Ókor](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/12.jpg)
Ókor
- Hét nem mindennapi múmia
- Hűséges társ volt, de néha eledelként szolgált az antik házikedvenc
- „Lélegző” házak az ókorban? – Az antikvitás építészeti megoldásai
- Így teremtették a világot – az ókori emberek szerint
- Negyven év után a mesterséges intelligencia segítségével fejtettek meg egy ősi feliratot
- Hét híres dadogó Winston Churchilltől Marilyn Monroe-ig
- Még a 20. században is alkalmaztak elefántokat a hadszíntereken
- Kik voltak valójában Árész leányai, az amazonok?
- Justinianus császár kis híján belebukott a szurkolók lázadásába
- Descartes álmot látott és az igazság keresésére indult tegnap
- Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt tegnap
- Hét nem mindennapi múmia tegnap
- Holland közbenjárásra szabadultak a gályarabnak eladott prédikátorok tegnap
- Grönland, vagyis a Zöldföld, Vörös Erik ordas nagy hazugsága miatt népesült be tegnap
- I. Miklós cár személyesen cenzúrázta Puskin verseit 2025.02.10.
- Hűséges társ volt, de néha eledelként szolgált az antik házikedvenc 2025.02.10.
- Nem volt elég tehetséges, ezért csodagyereket nevelt fiából, Wolfgang Amadeus Mozartból 2025.02.10.