Meghal Olga Havlova cseh politikai aktivista
2004. szeptember 13. 12:06
Václav Havel elnök felesége (szül.: Splíchalová) Prága munkáskerületében Zirkovban nőtt fel. Hat éves volt, amikor szülei elváltak és neki 15 évesen már nem csak magáról, hanem 5 kis testvéréről is gondoskodnia kellett. A Bata cipőgyárban kezdett el dolgozni. 1953-ban ismerkedett meg Václav Hável íróval, akivel 1964-ben házasodtak össze. Később a prágai balustrade-i színházban volt jegyszedő, ahol Hável szövegíróként dolgozott. Az 1968-as balul sikerült reformkísérlet után szamizdat kiadóként és polgárjogi aktivistaként tevékenykedett. Hável börtönből írt leveleiből `Letters to Olga` címmel nagysikerű könyv lett, amelyet több nyelvre is lefordítottak. Original Video Journal címmel igyekezett filmen is bemutatni a kommunista Csehszlovákia mindennapi valóságát. Amikor férje köztársasági elnök lett, Olga létrehozta az ún. Jóakarat Bizottságot, amelyet alapítvánnyá fejlesztett. Ennek vagyona az 1990-es években már megközelítette a 15 millió fontot és jelentős támogatást nyújt a rászorultak fizikai és egészségügyi megsegítéséhez. First Ladyként 1995-ben az Év Cseh Asszonyának választották. Rákban halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Így született meg a We Are the World tegnap
- Másodjára már szőrcsuha helyett vaspáncélba öltözve zarándokolt el IV. Gergely pápához IV. Henrik tegnap
- Nélkülözés közepette érte a vég II. Apafi Mihályt tegnap
- Vérhas és malária sem állíthatta meg Henry Morton Stanley-t küldetése teljesítésében tegnap
- Aki túlélte Hitler és Sztálin merényleteit is tegnap
- Két és fél év a jeges pokolban: 81 éve ért véget Leningrád ostroma 2025.01.27.
- Az Oszmán Birodalom bukása hozta el az iszlám felemelkedését 2025.01.27.
- II. Lajos felesége, Habsburg Mária férje halála után soha többé nem ment férjhez 2025.01.27.