Megszületett Molnár Ferenc író
2004. szeptember 13. 12:06
Molnár Ferenc (Neumann Ferenc) Budapesten született. Apja katonaorvos volt, a gimnáziumot a fővárosban végezte. 1896-tól Genfben tanult jogot, majd visszatért Magyaroroszágra. Elhelyezkedett a Budapesti Naplónál, és emellett színházi darabokat is írt. 1901-ben változtatta nevét Molnárra. 1906-ban feleségül vette Vészi Margitot. 1909-ben írta egyik leghíresebb darabját, a Liliomot. 1910-ben vette papírra Pál utcai fiúkat, amelyet számos nyelvre is lefordítottak, és mind a mai napig nagy népszerűségnek örvend. Ekkor kezdett publikálni a Pester Lloyd-ban. Az első világháború alatt haditudósító volt. 1922-ben feleségül vette Fedák Sárit. Ekkoriban főként könnyed darabokat írt, amelyek cinikus formában az álom és a valóság közötti állapotokat tükrözték. 1937-ben távozott el Magyarországról, Svájc érintésével New York-ban telepedett le. Harmadik házasságát Darvas Lili színésznővel kötötte. New York-ban halt meg 1952. április 1-jén. Egyéb jelentős művei: A Doktor úr (1902), A Testőr (1910), A vörös malom (1923), Egy, kettő, három (1929), Nagy szerelem (1935), Delila (1937), Panoptikum (1949).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Százezerember védte élő pajzsként a vilniusi parlamentet a litván függetlenség kivívásakor tegnap
- Elképesztő károkat okozott Szerbiának az osztrák-magyar csapatok megszállása tegnap
- Még nem beszélte a nyelvet, de filmszerződést kapott Amerikában Anita Ekberg tegnap
- Békét kötött volna, hazaárulónak bélyegezté és kivégezte vejét Mussolini tegnap
- Hét évig építették a Tay-hidat, aztán elfújta a szél tegnap
- A világ legveszélyesebb hivatala tegnap
- A mai napig számos kérdést vett fel Bárdossy László bűnösségének kérdése 2025.01.10.
- Mások életéért adta sajátját Salkaházi Sára 2025.01.10.