Piramist rejthet egy boszniai domb
2005. december 8. 11:30
Egy bosnyák régész nemrég azzal a feltételezéssel állt elő, hogy Szarajevótól 30 kilométerre az egyik dombot valószínűleg egykor piramissá alakították.
Korábban
A hegy - a helyszíni bejárás után - a régészt Latin-Amerikában látott, egy ottani völgy bejáratát őrző alacsonyabb piramisokra emlékeztette. A nemzeti emlékműnek számító hegyre vonatkozó kutatási engedély megszerzése után a nyár folyamán az első fúrásokat hat ponton végezték el. A kutatásban résztvevő geológus, Nadja Nukic elmondása szerint ekkor olyan nyomokat találtak, melyek a hegy emberkéz általi elkészítésére utalnak. Nukic ezen kívül a domb oldalában szimmetrikus bemélyedéseket is talált, melynek alapján Osmaganic azt gondolja, hogy azok lépcsőkként szolgálhattak a piramison.
Osmaganic persze saját teóriával is szolgált a piramis felépítésére: szerinte a Balkán-félsziget őslakos illírjei építették, akik a régész szerint jóval fejlettebbek voltak annál, ami sokan gondolnak róluk. A szakértő elmélete szerint "a hegy már eleve ott állt. Az ősi civilizáció csak megformálta, majd befedte egy kezdetleges réteggel - és így máris kaptak egy piramist."
Az antropológusok szerint a Visoko völgy a szervezett társadalmak helyi történetéből nagyjából 7000 évre visszamenőleg szolgál leletanyaggal. A város a középkor során Bosznia fővárosa volt, és a korábban a helyszínen dolgozó német régészek 24000 neolitikus tárgyat tártak fel a földfelszín alatt alig 1 méterre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap