1995. november 21-én írta alá a délszláv háborúnak véget vető boszniai békemegállapodást az amerikai Dayton város közelében Alija Izetbegovic bosnyák, Franjo Tudjman horvát és Slobodan Milosevic szerb államfő.
Mindenki háborúja mindenki ellen
A sikeres és eredményes "daytoni folyamat" feledteti, milyen nagy utat tett meg Bosznia az elmúlt tíz évben. Tíz évvel a háború után nem reális azon keseregni, hogy lassú az integráció. Az. Az is marad, lassú, ám folyamatos. Makai József írása a Magyar Hírlapban
A Wright-Patterson légitámaszponton, az Egyesült Államok Ohio államában lévő Dayton szomszédságában, 1995. november 1-jén kezdődtek a döntő tárgyalások Richard Holbrooke amerikai külügyi államtitkár-helyettes "rendezésében". Először Franjo Tudjman horvát és Alija Izetbegovic boszniai elnök jutott megegyezésre a bosnyák-horvát államszövetség konszolidálásáról (november 9.), majd a horvát államfő és Slobodan Milosevic szerb elnök a baranyai-kelet-szlavóniai kérdésről (november 12.). Háromhetes kemény alkudozás nyomán öltött végső formát a 11 cikkből és 11 mellékletből álló megállapodás, amely a boszniai-hercegovinai rendezés katonai vonatkozásait, a választások rendjét, a menekültek helyzetét, az alkotmány, a döntőbíráskodás, a belső etnikai határok kérdéseit tisztázta.
Az 51,1 ezer négyzetkilométeres Bosznia-Hercegovinának 1991-ben közel 4,5 millió lakosa volt, ebből 43,7 százalék muzulmán, 31,4 százalék szerb (5,5 százalék "jugoszláv") és 17,3 százalék horvát.
Dayton közvetlen előzményei fél évtizedre vezethetők vissza. A történelmi Jugoszlávia szétesésének folyamata 1990 első hónapjaiban gyorsult fel, és bár uralkodó volt az a meggyőződés, hogy az ország széthullása az akkori körülmények között nem is történhet másképp, mint háborús formában, 1991 őszéig Bosznia viszonylag nyugodt régiónak számított. A politikai nézeteltérések azonban ekkor végső szakításhoz vezettek a boszniai pártok-felek között. Az 1992 február-márciusi népszavazáson, amelyet a szerbek bojkottáltak, 64 százalékos részvétel mellett a szavazók 99 százaléka a függetlenségre voksolt. Kezdetét vette a fegyveres belharcok időszaka, ezzel a három és fél éves boszniai háború, amely 200-250 ezer (más források szerint 400 ezer) áldozatot követelt.
ENSZ-felhatalmazásra a NATO 1993 áprilisától légi járőrözést vezetett be Bosznia fölött - elsősorban a külső beavatkozások visszaszorítására, illetve a repülési tilalom betartatására - de ez a járőrözés 1995 augusztusáig csak jelképes volt. Ami a boszniai nemzetiségeket illeti, az 1995. január 1-jéig terjedő időszak a "mindenki háborúja mindenki ellen" periódusa lett, és ezen a Jimmy Carter volt amerikai elnök közvetítésével megkötött fegyverszüneti egyezmény is csak részlegesen és időlegesen tudott változtatni.
Béketervek már korábban is nagy szériában születtek, de Boszniában végül is a belső erőviszonyok változása gyorsította fel - kéthetes NATO-bombázást követően - a politikai rendezést. Így kezdődhettek meg 1995. november 1-jén Izetbegovic, Tudjman és Milosevic tárgyalásai Daytonban.
A daytoni folyamatra Párizsban tették fel a koronát
A megállapodás bevezető szövegében az állt, hogy ezzel az aktussal a `volt Jugoszláviát` sújtó négy háborús év után első ízben adódik mód arra, hogy a felek, véget vetve a háborúskodásnak, hozzáfoghassanak egy igazságos béke építéséhez. `Legjobb reményeink testesülnek meg, hogy Európában véget ér a második világháború óta legborzalmasabb kegyetlenkedés, és lehetőség kínálkozik egy szélesebb és még borzalmasabb háború megelőzésére Európának ebben a nyugtalan térségében.`
Az aláírók (balról jobbra): Slobodan Milosevic, Alija Izetbegovic, Franjo Tudjman és Warren Christopher
A daytoni megállapodás, majd az 1995. december 14-én aláírt párizsi békeszerződés úgy rendelkezett, hogy Bosznia-Hercegovina - eredeti határai megőrzésével - nemzetközi jogilag fennmarad, de az országhatárokon belül két, széles önállósággal bíró országrész lesz: a terület 51 százalékát birtokló bosnyák-horvát föderáció (ezen belül a horvát kisebbségnek autonómiát biztosítanak) és a 49 százalékot kitevő szerb autonóm állam. Szarajevó egységes marad, a bosnyák-horvát föderáció része lesz, de egyben fővárosa is Bosznia-Hercegovinának. A két országrésznek saját elnöke, parlamentje és kormánya lesz, a szövetségi hatóságok jogkörében csak a külügyek, a külkereskedelem és a közös haderő maradnak. Az alkotmány tiltani fogja bármely országrész kiválását a szövetségből. A békefolyamatra egy évig 60 ezres nemzetközi haderő (IFOR) felügyel, amelyben 20 ezer tagú amerikai kontingens lesz. A határokon demilitarizált övezeteket létesítenek.
A szembenálló feleknek 30 napon belül vissza kellett vonniuk erőiket a fegyverszüneti vonal mögé. Ugyancsak 30 napon belül minden idegen fegyveres erőt ki kellett vonni Bosznia-Hercegovina területéről. Tilos volt importálni fegyvereket 90, nehézfegyvereket 180 napig. A daytoni megállapodás, egyben a párizsi békeszerződés kimondta: Boszniának, Horvátországnak és Szerbiának teljes mértékben együtt kell működnie a háborús bűnöket és a nemzetközi emberiességi jog megsértéseit feltárni hivatott nemzetközi vizsgálattal, valamint azt, hogy az illetékes törvényszék döntéseit elutasító háborús bűnösök nem tölthetnek be választott tisztséget Bosznia-Hercegovinában. Ami a daytoni folyamatra a koronát feltevő, 1995. december 14-i párizsi ünnepélyes aktust illeti, annak jelentőségét növelte, hogy a boszniai békeszerződést olyan tekintélyes államférfiak is aláírták, mint Bill Clinton, Jacques Chirac, Helmut Kohl, John Major, Viktor Csernomirgyin és Felipe Gonzalez.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyébként a daytoni megállapodások parafálását követő napon, 1995. november 22-én a nemzetközi összekötőcsoport (Egyesült Államok, Oroszország, Németország, Franciaország, Anglia) indítványára két fontos határozatot hozott: egyrészt érvénytelenítette az 1991-ben meghirdetett fegyverszállítási embargót, másrészt - azonnali hatállyal - érvénytelenítette a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságra (Szerbia-Montenegróra) vonatkozóan elrendelt gazdasági szankciókat, ami azonban érvényben maradt a boszniai szerbekre mindaddig, amíg vissza nem vonulnak a békeszerződésben pontosított elválasztó-vonalak mögé.
