25 éve lőtték le John Lennont
2005. december 8. 10:30
Az angol beatzenész, a legendás Beatles együttes tagja, szövegírója, gitáros, zeneszerző életét egy őrült rajongója oltotta ki.
1968-ban |
Első kislemezük 1962-ben készült Love Me Do címmel. Ezután az együttes hamarosan a világ legismertebb beatzenekara lett. Lennon az együttes gitárosa és énekese volt, zenét is szerzett, és természetesen szerepelt a Beatles világsikerű filmjeiben, az Egy nehéz nap éjszakájában és a Helpben. 1965-ben - társaival együtt - az angol királynőtől lovagi címet kapott. Ő írta a Beatles-dalok szövegeit, amelyek az idő haladtával egyre intellektuálisabbak lettek.
Második felesége, Yoko Ono hatására 1968-ban kezdett lemezeket felvenni az együttes nélkül. Távolodása a Beatlestől az 1967-es Bors őrmester lemeztől egyre nyilvánvalóbb lett, döntő szava volt abban, hogy a "gombafejűek" felhagytak a koncertezéssel. A Beatles 1970-es felbomlása után sikeres szólókarriert ért el. Békedalaitól remélte, hogy elfeledtetik a közönséggel a Beatles- korszak "zsengéit". Legkitűnőbb albuma az 1971-es Imagine, melynek címadó számában John egy olyan világról énekel, amelyben nincsenek országok, nincs vallás, az emberek egyenlőként élnek benne. Ez a dal nemcsak a slágerlistát vezette, hanem 2000-ben az évszázad dalának is választották egy szavazáson.
1980 novemberében |
Lennon 1968 és 1980 között 12 nagylemezt készített, s kevés koncertet adott. Nem volt kitárulkozó egyéniség, noha az ellenkezőjére is bőven nyújtott példát (1969-ben az amszterdami Hilton szállóban az ágyban kötött örök hűséget Yokóval, s mézesheteiket az "ágyban a békéért" jegyében töltötték - kamerák össztüzében.) Eredeti, néha meglepő gondolatait gyakran idézik ma is.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap