Meghal Bernini
2004. szeptember 13. 12:06
Rómában meghal Giovanni Lorenzo Bernini olasz szobrász és festő. Szobrászként aratta első sikereit. Ifjúságának márványszobrai közül jelentős a Parittyás Dávid, az Apolló és Daphné. Nagy alkotásainak sorát a római Szt. Péter Székesegyház kupolája alatt felállított baldachinos főoltár nyitotta meg. A csavart oszlopokra támaszkodó, 29 méter magas bronz oltársátor elkészítésére 1624-ben kapott megbízást a Barberini családból származó VIII. Orbán pápától, aki 1629-ben a Szt. Péter Székesegyház vezető építészévé nevezte ki, s még ugyanebben az évben rábízta a család római palotájának építését is. Városépítési szempontból jelentős alkotásai a római tereket díszítő kutak. Számos kortársát örökítette meg, mint pl. VIII. Orbán, X. Ince pápát, I. Károly angol és XIV. Lajos francia királyt. 1656-tól kezdve építette a Szt. Péter Székesegyház előtt a Piazza di San Pietro téregyüttesét. A terv csak részben valósulhatott meg, de így is a barokk térszervezés felülmúlhatatlan remekműve. Szobraiban mindig a lélek belső és a forma külső, mozgalmas pátoszát hangsúlyozta. A hús lágyságát, a kelmék, csipkék anyagát bámulatos technikával éreztette anélkül, hogy ízléstelenségbe tévedne. Építészetében mindig az együttes a fontos, az architektúra holt formáit a szobrászat és a festészet mozgalmasságával telítette. Mesterien aknázta ki az optikai fogásokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap