2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket

Aláírják a Párizsi Chartát

2004. szeptember 13. 12:06

1990. november 21-én az európai együttműködési és biztonsági csúcsértekezleten részt vevő 34 állam- és kormányfő - köztük Antall József magyar miniszterelnök - ünnepélyesen aláírta a `Párizsi Charta Az Új Európáért` című okmányt, amely kinyilvánította az európai konfrontáció és megosztottság megszűnését. A dokumentumban az aláírók befejezettnek nyilvánították a II. világháború végétől tartó európai szakadást, a `konfrontáció korszakát`, és ezzel beiktatták a hidegháború végét. A Charta meghatározta a folyamatban részt vevő államok közötti együttműködés új alapelveit és rögzítette a létrehozandó új intézményeket. A 20 oldalas okmány három fő fejezetet tartalmaz, amelyből az első általános rész, Európa új demokratikus és békés korszakával foglalkozik, a második a jövőre vonatkozó célkitűzéseket taglalja, a harmadik pedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet új intézményeit részletezi. Az aláírók kötelezték magukat a demokrácia, mint az `egyetlen lehetséges kormányforma` kiterjesztésére, az emberi jogok tiszteletben tartására és a `gazdasági szabadságra` is .

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. tél: Legendás anyósok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár