Meghal Skóciai Szent Margit
2004. szeptember 13. 12:06
Edinburgh-ben meghal Margit skót királyné, Skócia védőszentje, nyugati és egyes magyar források szerint Szent István és Boldog Gizella unokája. Az angolszász krónikák szerint a hazájából menekülni kényszerült Edward herceg István és Gizella lányát Agathe-t, azaz Agátát vette feleségül (akinek létezéséről egyébként a hivatalos magyar történetírás nem tesz említést). Házasságukból három gyermek született mégpedig Magyarországon: Margit, Krisztina és Edgár. A család viszontagságos körülmények között végül is Skóciában kötött ki, ahol III. Malcom skót király 1070-ben feleségül vette és királynévá koronáztatta az akkor már özvegy Agáta legidősebb gyermekét Margitot. Margit a házasság emlékére Dunfermline városában (Edinburghtól 15 mérföldre) nagyszerű templomot építtetett. Ez a templom lett a skót királyok temetkezési helye. Férjével egy esztendőben halt meg az edinburgh-i várban. A történelem a szegényeket és az elhagyatottakat bőkezűen támogató, erényes királynéként őrizte meg emlékezetében Margitot. IV. Ince pápa (1261-ben) a szentek sorába emelte, X. Kelemen pápa pedig Skócia védőszentjévé nyilvánította. A pécsi egyházmegye a saját szentjei közé sorolja, a Bács-Kiskun megyei Tompa község templomának Szent Margit kápolnájában egy festett faszobor őrzi az emlékét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap