Megmenthető-e még a Bezerédj-Békássy kastély?
2005. november 15. 13:15 Lukácsi Attila
A rezidencia már az előző rendszerben pusztulásnak indult, a rendszerváltás óta meg többnyire megfelelő tőkével nem rendelkező ügyeskedők kezén ment gyakorlatilag helyrehozhatatlanul tönkre.
Korábban
Maga a település eleinte Bözöréd, az 1700-as úrbéri összeírásban Beszeröd, míg az 1711-es vizsgálat a kapornaki apátság ügyében Beszeréd nevén említi. Ekkor a birtokos Bezerédj István. Az 1697-es úrbéri összeírás szerint 7 német mérföldre fekszik Kanizsától, területe 60 hold szántó, 30 kaszás rét, és fél mérföld kerületű erdő. 1720-tól Bezerédj Ferenc és György birtoka. Az ekkori jellemzés szerint "a possessio nagyobb része curiákból áll, erdővel körülvett völgyben fekszik. A rétek jók, de nagyon kevés szénát teremnek. Jószáguk kevés van. Friss telepítésű szőleikből még nincs hasznuk. Tűzi-, és épületfájuk elég van. Értékesítési lehetőségük nincs".
Bezerédj Elekről tudni kell, hogy a bécsi Teréziánumban végezte jogi tanulmányait, és diplomáciai pályára készült, de ebben megakadályozták az 1848-as események, valamint az önkényuralom évei. A szabadságharcban nemzetőrként több dunántúli ütközetben vett részt, majd visszavonult birtokaira, ahol mintagazdaságokat létesített. Európai műveltségű, irodalmat és tudományokat kedvelő ember volt, akire angliai útjai során tett mély hatást a gótika és a neogótika. Ezen stílus jegyében alakította át a zsennyei kastélyt, a bezerédi építése pedig az ő tervei szerint történt. Bezerédj az alkalmazandó részletformákat is meghatározta, valamint személyesen ellenőrizte az építkezés menetét is. A kastélyt eleinte vadász-, majd udvarházként használták. A birtok mellett létesült egy halastó is, amely ma is látható.
Az üresen maradt kastély egy részét már ekkor lerombolták, minden mozdíthatót elvittek belőle. Aligha meglepő módon később több környékbeli házban -szomszéd falvakban is -lehetett találni a kastélyból származó berendezési tárgyakat velencei tükörtől kezdve a domborműves kályháig. A megüresedett rezidenciába ekkor cselédek költöztek be, majd 1959 után a megalakuló Szabad Nép TSZ központja lett. A 70-es évektől kezdve a maradék épületet is bontani kezdték, mivel a falu csak mint építőanyagforrásra, és nem mint műemlékre tekintett rá -megjegyzendő, hogy ekkorra már rég nem szerepelt a műemlékjegyzékben se, sőt már az 50-es évek végi Genthon-jegyzékben sem említík. De ekkor még legalább használták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap