IV. György (Hannoveri-ház)

György, IV., teljes nevén GYÖRGY ÁGOST FRIGYES, angolul GEORGE AUGUSTUS FREDERICK, németül GEORG AUGUST FRIEDRICH (szül. 1762. aug. 12. London, Anglia - megh. 1830. jún. 26. Windsor, Berkshire), az Egyesült Királyság és Hannover uralkodója 1820. január 29-től, előzőleg 1811. február 5-től régens elmebeteg apja, III. György helyett.
III. György és Mecklenburg-Strelitzi Sarolta Zsófia legidősebb fia volt. 17 évesen, mint maga mondta, már `nagyon kedvelte a nőket és a bort`. Életmódja és Charles James Foxhoz, valamint más kicsapongó életmódú whig politikusokhoz fűződő szoros barátsága miatt apja megvetette. A herceg 1784-ben ismerkedett meg Maria Fitzherberttel, az egyetlen nővel, akit valaha is mélyen szeretett, és 1785. december 15-én titokban nőül vette. A házasság azonban érvénytelen volt, mert a királyi család tagjai 25 éves kor alatt nem házasodhattak az uralkodó engedélye nélkül.
A herceg, hogy adósságainak kifizetésére késztesse a Parlamentet, 1795. április 8-án érdekházasságot kötött unokahúgával, Karolinával, Braunschweig hercegének és III. György Auguszta nevű nővérének leányával. A házastársak egyetlen gyermekük, Sarolta (Charlotte) hercegnő (1796-1817) születése után néhány héttel különváltak. Karolina, aki 1814 óta Itáliában élt, 1820-ban, néhány hónappal IV. György trónra lépése után visszatért, hogy mint királyné érvényesítse jogait. Ennek meghiúsítása és - Karolina házasságtörésére hivatkozva - a házasság érvénytelenítése érdekében törvényjavaslatot terjesztettek a Lordok Háza elé; az Alsóházban azonban sohasem bocsátották szavazásra. A probléma, Karolina halálával oldódott meg (1821. aug. 7.).
III. György elméje végleg elborult 1810 novemberében, a herceg pedig röviddel ezután régens lett az ún. régenstörvény (Regency Act, 1811) feltételei mellett. 1812 februárjában, a jogszabályban foglalt korlátozások megszűnte után György úgy döntött, hogy nem nevez ki senkit régi whig barátai közül (Fox még 1806-ban meghalt), hanem megtartja apja minisztereit. Döntése hasznára volt a nemzetnek, mert Charles Grey (II. earl) és más vezető whig politikusok készen álltak arra, hogy véget vessenek a Franciaország elleni háborúnak, s hagyják, hogy Napóleon legyen az európai kontinens ura. Nagy-Britannia és szövetségesei 1815-ben végül is legyőzték Napóleont. IV. György trónra lépése semmivel sem növelte korábbi, régensként élvezett hatalmát.
Robert Banks Jenkinsont, Liverpool II. earljét, aki miniszterelnök volt 1820-tól 1827-ig, György gyakran sértegette, és intrikált ellene. George Canning, aki 1822-ben lett külügyminiszter s 1827-ben miniszterelnök, elnyerte a király kegyeit, főként azért, mert barátság fűzte Sir William Knightonhoz, a király orvosához és magánkincstára kezelőjéhez, akiben György vakon bízott. 1827 után azonban az uralkodó egyik nagy párt mellett sem vetette latba tekintélyét.
György jellemének fogyatékosságait részben ellensúlyozta nyelvtehetsége és más szellemi képességei, kiváltképp művészeti ízlése. Pártfogolta John Nash építészt, aki a londoni Regent Streetet (1811-25 k.) és Regent's Parkot kialakította; pénzügyileg támogatta Sir Jeffry Wyatville-t a windsori kastély újjáépítésében. Legnevesebb tevékenysége azonban a Nash tervezte brightoni egzotikus Királyi Pavilon (Royal Pavilon) létrehozása volt mogul stílusú (indiai) és kínai díszítésekkel.