Megtartja első ülését a Humboldt Egyetem szenátusa
2004. szeptember 13. 12:06
A német Humboldt-fivérek által tervezett berlini egyetem kezdettől fogva helyiséggondokkal küzdött. Az oktatási program már régen elkészült, amikor végre megkapták az Unter der Linden sugárúton fekvő barokk palotát, amelyben ma is székel az intézmény. A főépület 1748-66 között Henrik herceg, Nagy Frigyes öccse számára épült, terveit von Knobelsdorff rajzai nyomán Johannes Boumann holland építész készítette. 1810. október 6-án már beiratkozott az első hét diák, s összeállt a tanári kar is. Az egyetem szenátusa október 10-én tartotta első ülését, s 15-ére tervezték az előadások megkezdését. Ez azonban az épület-felújítás elmaradása miatt nem valósult meg, így az egyetem október utolsó napjaiban kezdte meg működését. A teremhiány miatt a megnyitó ünnepség el is maradt. Neve eleinte III. Frigyes Vilmos egyetem volt, 1949-ben kapta a nagy humanista, Wilhelm von Humboldt nevét, aki államférfiként, filozófusként és nyelvészként is tekintélyt szerzett, s kidolgozta az egyetem koncepcióját. A két testvér szobra 1883 óta áll az előtérben, Alexander von Humboldt, a természettudós emlékműve pedig az épület előtt látható, aki 1827-28-as előadássorozatával jelentősen hozzájárult a reáliák előtérbe kerüléséhez az oktatásban. Az egyetem első rektora Johann Gottlieb Fichte, a jeles filozófus volt, s a továbbiakban tanított ott Georg Wilhelm Hegel, Jacob és Wilhelm Grimm, Paul Erlich, Rudolf Virchow, Robert Koch, Max Planck, Max Born és Albert Einstein is. A berlini egyetem a német polgári átalakulás időszakában a feudális hagyományoktól mentes, új típusú felsőoktatás intézménye lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap