Filmsorozat indul a roma történelemről
2005. október 3. 11:31
Historia Romani címmel hatrészes roma történelmi filmsorozatot mutatnak be kedden a Bem Art Moziban - tájékoztatta az Új Budapest Filmstúdió az MTI-t.
A Gábor Péter rendezte filmsorozat nyolc év alatt készült el a Romédia Alapítvány gondozásában; elkészítéséhez egy 2003. évi PHARE pályázati támogatás és a Soros Alapítvány segítsége adott anyagi fedezetet. Az első részt 1997-ben mutatták be a Magyar Televízióban, a többi öt rész mostanra készült el.
A filmek alapját narrátorok által elmondott történelmi, társadalomtörténeti, kulturális antropológiai jellegű ismeretterjesztő szöveg adja. Ennek illusztrálására mások által készített dokumentumfilmek és játékfilmek elemeit, részleteit használják, a folyamatokat érzékeltető történeti és tárgyi dokumentumok, műalkotások felvillantásával - olvasható a közleményben. A dokumentumfilm anyagokat az Magyar Televízió archívumától, külföldi és hazai gyűjteményektől kapták.
A filmet - első bemutatásakor - Jancsó Miklós filmrendező, Lőrincz László tanár és Szita Szabolcs történész méltatja.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap