II. Sándor (Romanov)

Fiatalsága és a trónig tartó út

Sándor, II., teljes orosz nevén ALEKSZANDR NYIKOLAJEVICS ROMANOV (szül. 1818. ápr. 29. [a régi naptár szerint ápr. 17.] Moszkva, Oroszország - megh. 1881. márc. 13. [márc. 1.] Szentpétervár), Oroszország cárja 1855-től. Liberális neveltetése és a vesztes krími háború okozta megrázkódtatás nagyszabású belpolitikai reformprogramra ösztönözte; ez 1861-ben a jobbágyfelszabadításban csúcsosodott ki. Az 1866 utáni súlyosbodó elnyomás ugyanakkor a forradalmi és terrorista mozgalmak erősödéséhez vezetett. Uralkodása idején a birodalom terjeszkedése felgyorsult, főként Ázsiában; bár 1867-ben Alaszkát eladták az Egyesült Államoknak, de ennek jelentősége eltörpült az olyan események mellett, mint az Amurtól északra lévő területek megszállása, majd Oroszországhoz csatolása és az orosz Távol-kelet fővárosának, Vlagyivosztoknak a megalapítása (1860), a Kaukázus végleges leigázása (1860-as évek), valamint közép-Ázsia (Hiva, Buhara és Turkesztán) meghódítása az 1870-es években.
A leendő II. Sándor Nyikolaj Pavlovics nagyherceg (a későbbi I. Miklós cár; ur. 1825-55) és Alekszandra Fjodorovna (poroszországi Sarolta hercegnő) elsőszülött fiúgyermeke volt Fiatalkorára árnyékot vetett zsarnoki apjának nyomasztó személyisége. Szellemi és erkölcsi nevelését viszont - anyja javaslatára - a liberális elveket valló romantikus költőre, Vaszilij Zsukovszkijra bízták. Sándor, aki meglehetősen lusta és átlagos szellemi képességű fiú volt, élete végéig megőrzött magában valamennyit idős nevelője romantikus érzékenységéből. Nagybátyjához I. Sándorhoz hasonlóan (akit a meggyőződéses köztársaságpárti Frédéric La Harpe nevelt) II. Sándor is `liberalizáló`, vagy legalábbis humanitárius önkényuralkodó volt.

1. Fiatalsága és a trónig tartó út
2. Háború és reform
3. Konzervatív fordulat