Harmincöt éve halt meg Jack Kerouac

1922. március 12-én született a Massachusetts állambeli Lowellben egy kanadai francia emigráns házaspár, Leo és Gabrielle Kerouac harmadik gyermekeként. Apja sokáig nyomdászként dolgozott, de a gazdasági válság idején elvesztette állását, s attól kezdve különböző szerencsejátékokba fogott, hogy családját megmentse a nyomortól. Próbálkozásai kevés sikerrel jártak, s a csalódottság és elkeseredés végül az alkohol rabjává tette. Kerouac életében, bár apjával is jó volt a viszonya, édesanyja, vagy ahogy írásaiban említi, Memere volt a meghatározó személy, akitől a katolicizmus, a misztika iránti fogékonyságot is "örökölte".

 

A gyermek Kerouac angolul csak az általános iskolában tanult meg, de sokat olvasott, s maga is kísérletezett rövidebb írásokkal, leginkább első számú kedvence, Thomas Wolfe stílusában. Az erős, jó felépítésű ifjú már igen korán kitűnt társai közül sportteljesítményeivel is, jó atléta és még jobb rögbijátékos volt. A középiskola elvégzése után, szintén az amerikai futballnak köszönhetően ösztöndíjat szerzett a New York-i Columbia Egyetemre. Itt ismerkedett meg s kötött életre szóló barátságot Allen Ginsberggel, William S. Burroughs-zal és Neal Cassadyvel, s az együtt töltött napok, a közös csavargások, nagy ivászatok a Kerouac-próza meghatározó elemei lettek.

 

Az egyetemnek azonban egy kellemetlen incidens miatt hamarosan hátat fordított: egy mérkőzésen eltörte a lábát, s felépülése után edzője nem volt hajlandó visszavenni a csapatba. Kerouac beállt a haditengerészethez, ám onnan mint skizoid személyiséget leszerelték, s attól kezdve kereskedelmi hajókon dolgozott tengerészként. Később beutazta az Egyesült Államokat és Mexikót, a vasutasságtól az erdőőrségig mindenféle munkákat elvállalt. Közben írónak készült, úgy vélte, életében később ez lesz a fő megélhetési forrás. Írásait rendre megmutatta barátainak, akik általában tetszéssel fogadták őket, olyannyira, hogy Ginsberg rávette a Columbia egyetem egyik professzorát, segítsen megjelentetni a The Town and the City című regényt. 1950-ben megjelent a mű, mely - bár felfigyeltek rá a kritikusok - mégsem lett sikerkönyv.

A kiugrásra hét évet kellett várnia a szerzőnek, aki ezen idő alatt Neal Cassady társaságában beutazta az országot. Ebből az utazásból született meg Az úton című regény, mely Ginsberg Üvöltése mellett a beatmozgalom egyik bibliája lett. Az alapötletet az író így foglalta össze: `két srác autóstoppol Kaliforniában, kutatva valami után, amit nem igazán találnak meg, elvesztik magukat az úton, visszajönnek valami másban reménykedve`. Az ötletből hamarosan regény lett: Kerouac egy összesen 36 méter hosszú, összeragasztott papírcsíkra írta a könyvet. Ezt a papírcsíkot fűzte be írógépébe, hogy ne kelljen gondolatait menet közben papírcserével megszakítania. A szövegben nem használt sem bekezdéseket, sem pedig vesszőket, így 1951 áprilisában húsz nap alatt sikerült befejeznie művét, de a kiadásra 1957-ig várnia kellett. Megjelenése után azonban egyértelmű siker lett, valósággal mítoszt teremtett. Az úton ugyanis arról szól, ami az akkori huszonéveseknek hiányzott: a szabadság szükségéről és a megszerzett szabadságról, a fogyasztói társadalomból való kitörésről és a másság, a mindenféle deviancia létjogosultságáról.

 

Bár a könyv sikere rá irányította a figyelmet, ő nemigen tudott mit kezdeni ezzel. Részt vett ugyan tévéműsorokban, cikkeket jelentetett meg különböző lapokban, lemezre olvasott műveket, ám egyre inkább befelé fordult, legszívesebben otthon ült és írt, s - bár többször is megpróbálta - önpusztító életmódján, a rendszeres alkohol- és kábítószer-fogyasztáson nem tudott változtatni. Irodalmi szempontból rendkívül termékeny volt ez az időszak, ekkor íródtak fontos művei: a Dharma Bums (Dharma-csavargók, 1958), a The Subterraneans (A földalattiak, 1958, magyarul A vakondok címmel jelent meg részlete 1967-ben az Üvöltés című antológiában), a Lonesome Traveller (Magányos utazó, 1960), a Big Sur (1962, magyarul Művésztelep címmel jelent meg), a Desolation Angels (A pusztulás angyalai, 1965). Művei többnyire önéletrajzi elemekre épültek, s barátai, a beatmozgalom jeles alkotói szerepeltek bennük különböző neveken. Kerouac írásait egy teljes mű, ahogy ő nevezte, a Dulouz-legenda egyes fejezeteinek tekintette, amelyet azonban soha nem sikerült összeállítania.

 

Élete utolsó éveiben érdeklődése egyre inkább a misztika és a zen buddhizmus eszméi felé fordult. A hatvanas évek közepén harmadszor is megnősült, felesége, Stella még gyermekkori ismerőse volt Lowellben. Vele és édesanyjával együtt vissza is költözött szülőhelyére, majd onnan tovább a floridai St. Petersburgba, s itt is halt meg májzsugorban 1969. október 21-én. Lowellben temették el, 1988-ban avatták fel síremlékét. "Az életem egy farm lesz, ahol magam termelem meg az ennivalómat. Nem csinálok semmit, csak ülök egy fa alatt, amíg nőnek a növényeim, a saját boromat iszom, regényeket írok, hogy nemesítsem a lelkemet, játszom a srácaimmal, és fütyülök a nyomorultakra" - írta naplójába Kerouac 1948 augusztusában. Az idill nem valósulhatott meg, ám az író rövid élete és fő műve az amerikai mítosz részévé vált a XX. századik második felében.

 

(Panoráma - Sarudi Ágnes, Sajtóadatbank)