MŰVELŐDÉS ÉS SZOCIOGRÁFIA

Összegzés

Az érdeklődés másik kiemelendő vonása némileg a népi lélek sokszor felvetett kérdését érinti. Anélkül, hogy e jóval messzebb vezető probléma területére próbálnánk itt betekinteni, annyit megállapíthatunk, hogy a népnek szokásos, részint némi lemondó bizalmatlansággal, részint idillikus kedélyességgel rajzolt képe éppúgy a tájékozatlan általánosítás eredménye, mint a minden pestiben ügynököt sejtő falusi nézetei a városról. Láttuk, hogy a nép érdeklődése elsősorban a regényes-hősi elemek felé fordul, mesés és színes képzeletet kívánó kalandok, híres és bátor emberek élete a kedvenc tárgyai. Nehezen beszélhetünk tehát röghöz kötött, fantáziaszegény és meg nem mozdítható lélekről. Gyűjtésünk igen sok adata mutatja világosan, hogy ez az érdeklődés, ha kezdeti fokon van is, de állandó és aktív természetű s a betyártörténetek, rémregények világából aránylag könnyen átvezethető az igazi értelemben vett história területére. Utalunk itt a nemzeti történet iránt megnyilvánuló, sokhelyt világosan kifejezett érdeklődésre, mely azután rendszerint közhasznú tanulmányokkal csillapíttatik. Ezek után szinte fölösleges kiemelnünk, hogy a nemzeti öntudat és nemzeti nevelés kérdései tekintetében egy komoly alapokon készült, de élvezhető és lelkesítő nemzeti történelem számára milyen jelentős szerep várna. Elsősorban természetesen rövidebb leírások, könnyen előadható események jönnének tekintetbe, elég egy kiaknázatlan területre: a magyar végvári életnek a regényes-vitézi jellemű vonások számára különösen megfelelő korára utalnunk. Egyik társunk, aki gyalog bejárta a Hortobágyot, így ír: A pásztoroknál irodalmi vonatkozásokról természetesen nem lehet beszélni. Nem is igen olvasnak semmit, de csak azért nem, mert nincs mit; ami éppen a kezükbe kerül, azt nézik át. Ahová újságot vittem, nagy érdeklődéssel fogtak hozzá. Általában az érdekesebb híreket szeretik, de leginkább a képes mellékleteket, s egy-egy képhez sokszor egész történeteket gondolnak ki. Igen nagy a történelmi érdeklődésük és szinte romantikus alapszínezetű. Gyakran hallani tőlük hősi történeteket elmosódó, elferdített és kiszínezett előadásban, amelyeket az iskolában vagy másutt hallottak. A jovialitás vonása szintén nem tartható fenn, a regényes-hősi érdeklődés inkább hajlik a tragikum felé, amiben a falu történeti sorsának is része lehet. Természetesen annak megállapításához, hogy e vonások között van-e állandó sajátság és melyik az, hogy az egyes jellemzők mennyiben függnek össze a kultúrfejlődés menetével - ismét a történeti szociográfia módszeréhez kellene folyamodnunk; különböző korokra nézve kellene végezni valami módon az ilyen irányú vizsgálatokat. Számunkra azonban itt talán kevésbé az érdeklődésnek és lelki hátterének vonásai jelentik a lényeget, mint inkább annak megállapítása, hogy ez az aktív és fejlődésképes érdeklődés valóban megvan és megfigyelhető. A népi réteggel szemben - különösen az intelligencia és a hivatalos vezetés köreiben - gyakran felmerül az általános, szinte szándékos kultúrpasszivitás vádja. Kétségtelen, hogy a nép kultúrélete ma inkább passzív és receptív jellegű, teljesen hiányzik belőle az áttekintés és a tájékozódni-tudás. Tudatos kultúráról nem beszélhetünk, iniciatívát az első megtekintés fel nem fedezhet. A passzivitás és a tájékozatlanság vonásait azonban ki kell terjesztenünk az egész falura, mint egy nagyobb közösség szinte külön és egyedenként elszigetelt egységére, melynek ezt a sajátságát kultúrsorsából látjuk származni. Világos, hogy mindegyik réteg élete oly vonásokkal jellemezhető, amelyek számára egy külön életformát határoznak meg, és hogy minden réteg látókörét életformájának határai szabják meg. Ez az életforma pedig egy kultúrfokhoz fűződik, melynek változásával az iniciatíva kétségkívül összefüggésben van. A falu mai elesett állapotában alacsonyabb az átlagos életforma, mint a liberális kor ránk maradt öntudata feltételezné, és kevesebb az iniciatíva, mint amennyi a felülről letekintők türelmetlensége számára észrevehető. Az elmélyedő megfigyelés azonban meglátja az aktív erő nyilvánvaló jelentkezését azon a fokon is, midőn az pozitív alkotásra még nem képes. VIZSGÁLATUNK MENETÉN továbbhaladva a felső réteghez, a falusi intelligenciához jutunk, melynek fogalma azonban távolról sem jelöl egységes réteget. Különösen nagyobb falvakban mutatkozik meg egész világosan ez a belső és szinte tudatos tagozódás, mely nagyjából egy felső (egyetemet végzettek és a jegyző) és egy második réteget (gimnáziumot jártak) hoztak létre. Így azután a kulturális életforma tekintetében itt is több átmenetet figyelhetünk meg. Nem lévén helyünk részletesebb vizsgálatra, csak azt a szempontot tekintjük meg, hogy az irodalom kiválasztási és beszerzési módja milyen emelkedést mutat az alsóbb rétegnél megfigyelt helyzettel szemben. A falusi intelligenciánál - természetesen itt nem a mindannyiunk által gyakran észlelt egyéni kivételekről, hanem döntő szempontokról van szó - a könyveknek három fő forrása van. Az egyik a család múltja (sok az öröklött könyv, különösen városi származásnál), az aktivitás kezdeteit mutatja a második, a megszokott kiadóvállalattal való kapcsolat, a harmadik az alkalomszerű forrás, az ügynökök szerepe. A falu kultúrsorsával inkább az utóbbi kettő van összefüggésben, s ezek észrevehetően ugyanazon jellemzőket mutatják, bár jóval magasabb fokon, mint amelyek az alsóbb rétegek vizsgálatánál kiemelhetők voltak. A falu-intelligencia családjának rendszerint van egy kiadóvállalata, amelyről azt érzi, hogy világnézeti vagy egyéb szempontból az ő felfogásához közelebb áll, vagy amelynek valami kiadványa, folyóirata a családban már régebb idő óta megszokottá vált. Ettől a laptól vagy kiadótól kapja és várja aztán az általános tájékoztatást, ennek sorozatait rendeli meg, ennek listája szabja meg ízlését és érdeklődését, határolja áttekintését. Ezenkívül választását leginkább a véletlen irányítja, esetleg némi városi kapcsolatok. Leírásaink megegyeznek annak megállapításában, hogy az intelligencia általában, különösen annak második rétege, könyveit nagyobbrészt ügynökök útján szerzi be (egyes munkákat és sorozatokat egyaránt) és így irodalmi vonatkozásait e részben nem tudatos választás, hanem ügyes rábeszélés szabja meg. (Így van ez a képek tekintetében is.) Ez az általánosítással vádolható megállapítás, mint már kiemeltük, sok átmenetet rejt magában nemcsak rétegek, hanem különböző helyzetű falvak szerint is. Azonban ezek a változatok mindig a falu kultúrsorsából következő állandó kérdések vonalain mozognak, melyekkel a határozott egyéni iniciatívának is külön meg kell küzdenie. Hozzáfűzhetjük, hogy megállapításainkat itt is nagyobbrészt eredeti nyilatkozatokból állítottuk össze. E CIKK KERETEIT sokszorosan túlhaladná, ha, amint az egy teljes összefoglalás menetében következnék, az eddigi módszert további adatainkra sorban, valamennyi szempont vizsgálatában alkalmaznók, különösen, ha a fenti áttekintés vázlatszerű előadása helyett részletesebben tekintenénk meg az egyes kérdéseket. Ilyen párhuzamos vizsgálatok következnének a sajtó (ezzel kapcsolatban a falu politikai vonatkozásai), a rádió, a zene és a dal, a díszítőművészetek, a kulturális tömegalkalmak, az iskolázás, a falu és a külső világ viszonyának és több, ezekhez fűződő kérdésnek területén. E különböző vizsgálatok mind más és más oldalról világítván meg a falu kultúrállapotát és annak fázisait, egymást megállapításaikkal kiegészítik, térszerű és színes életformákat vetítenek elénk, melyek összefüggéseit is nyomon tudjuk követni. Mindezen kérdések további összefüggésükben a falu kultúrsorsát világítják meg, aminek döntő problémáját kétségtelenül abban kell látnunk, hogy a mai erőtlen és szekunderjellegű kultúrállapot minként lendíthető egy önálló fejlődésre képes, iniciatív élet felé. A magyarság öntudatának egységéről nem lehet beszélnünk addig, amíg a falu oly távoli szellemi dialektust használ, amely a vezető fejlődéstől néha éppúgy elválasztja, mintha más nyelven beszélne. A magyarság szellemi vezetése számára a falu ma is nagyrészt elszigetelt világot jelent, mely felé a kultúrhatásokat részint a hatósági gondoskodás közvetíti, részint esetleges alkalomszerű (vagy ami sokszor rosszabb: vállalkozásszerű) lehetőségek. A falu felé kiépített úthálózat azonban más feladatokra rendeltetett, az ezúton való próbálkozás az adminisztráció örök formalizmusának tehetetlen szellemében kulturális gyámkodás marad mindig. A falu kulturális megindításának módja pedig másrészt éppen a közbeeső és harmadkézből való közvetítések teljes megszüntetése a szellemi vezetésnek a faluval való közvetlen érintkezése által. Jelent ez egyrészt a kulturális utak (és a hozzájuk fűződő külső megoldások) teljes kiépítését egész a faluig, feltételez másrészt egy nagy nevelési programot, amely a lelkeket irányítja. A közvetlen kultúrhatás lehetőségére felhozhatjuk például a rádiót, amely azonban ma még, amint a kutatásunk mutatta, a falu nagyobb tömegei számára idegen és hatásában alig észrevehető. A közvetlen kulturális érintkezés a falut elzáró járatlan területnek művelés alá vételét jelenti és ezzel összefüggésben kétségtelenül igen nagy és messze vezető feladatokat vet fel, melyekre az itt csak egyetlen vonatkozásban bemutatott művelődési szociográfiának részletesen ki kell majd terjednie.

1. Jelentés a falumnak egy ágáról
2. Kultúrközvetítés
3. Bakonybél
4. Olvasói népkörök
5. A Dunántúl és az Alföld
6. Összegzés