Megnyílik a budapesti Magyar Színház
2004. május 21. 03:10
Az épület a budapesti Izabella téran (ma Hevesi Sándor tér) állt. A Láng Adolf tervei szerint épült színház, a Rákosi-Beöthy család vállalkozásában működött. Kezdetben könnyű műfajú, zenés teátrumként indult, első bemutatója Sydney Jones Gésák című operettje volt. 1907-től, Beöthy László igazgatása alatt már prózai színházként működött, majd a két világháború között a Vígszínház mellett a főváros legjelentősebb drámai színháza volt. 1949-51-ben a Nemzeti Színház Kamaraszínháza, 1951-61 között a Madách Színház, 1962-64-ben a Petőfi Színház, 1966-tól a Nemzeti Színház társulatának adott otthont. Miután 2002-ben felépült az új Nemzeti Színház a társulat odaköltözött, míg a Hevesi Sándor téri épületben ismét Magyar Színház működik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Széchenyi István egy mozaikcsalád élén 10:35
- Hendrick Avercamp találkozása a kis jégkorszakkal 09:50
- Már első rendezésével maradandót alkotott Makk Károly 09:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap