Emelkedő tengerszint fenyegeti a Nílus torkolatvidékét
2008. április 24. 13:00
A kutatók előrejelzései szerint Egyiptom északi partjainak falusi települései és nagyvárosai pár évtizeden belül egyaránt víz alá kerülhetnek.
Korábban
A Nagy Sándor által nagyvárossá emelt, ám minden bizonnyal korábban is jelentős településnek számító Alexandria egykori épületei közül ma nagyon kevés áll: azok többségét földrengés vagy a természetes erózió mosta az öböl mélyére. Emad Khalil, az angliai Southhampton Egyetem víz alatti régésze szerint nagyon sok mai épület is hamarosan erre a sorsra juthat majd. Szerinte nem csak az emelkedő tengerszint jelenthet veszélyt, hanem az öböl védfalainak elhanyagolt állapota is.
Bár a városban élők nem érzik a következményeket, az egyiptomi lapok szerint egyre több a panasz azzal kapcsolatban, hogy az emelkedő tengerből egyre több sósvíz jut a termékeny Deltába, és tönkreteszi a termést. A só az 1930-as évektől vált érezhetően észrevehetővé, ám a folyamat mára egyre gyorsul. Mindez hatással van a beruházásokra: a Földközi-tenger partján fekvő városokban egyre kevesebb beruházó építkezik, mert attól tartanak, hogy a terület előbb utóbb úgyis víz alá kerülhet.
Szalah Szolimán, az Alexandriai Egyetem rovarirtó vegyszerekkel és mérgekkel foglakozó részlegének vezetője szerint a Delta pusztulását az Aswan-gát 1970-es megépítése gyorsította fel, tönkretéve a folyó természetes folyását. A Nílusnak ugyanis akkortól nem volt elég ereje, hogy távolt tartsa a tengervizet. Elmondása szerint a klímaváltozással Egyiptom szép lassan elveszítheti mindazt, ami miatt az ókori civilizációk egyik bölcsője volt.
A negatív hatásokat a kormányzat is megpróbálja csökkenteni, terveikben a lakosság átköltöztetése, genetikailag módosított növények meghonosítása és gátak és védfalak építése egyaránt szerepelnek, hogy ezekkel is megóvják a Nílus torkolatvidékét. Bár a Gazdasági Minisztérium szerint 2020-ra a Delta 15 százaléka víz alá kerülhet, a közvéleményt ez jelenleg egyáltalán nem, vagy csak alig érdekli.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap