A román Egyházügyi Hivatal Irattárának hasznosíthatósága

A Szentszék keleti politikája

A mai napig nem készült olyan román vagy magyar nyelvű munka, amely ezt a kérdést helyezte volna a kutatás középpontjába. A Szentszék kelet-európai politikája kidolgozójának, Agostoni Casaroli bíborosnak 2000-ben megjelent A türelem vértanúsága. A Szentszék és a kommunista államok (1963-1989) címet viselő könyve teljesen mellőzte a román-vatikáni kapcsolatok bemutatását. Az Egyházügyi Hivatal Irattárában fellelhető tárgyalások jegyzőkönyvei, valamint a tárgyalásokat előkészítő háttérelemzések és tájékoztatók tanulmányozása után talán nem történelmietlen az a megállapítás, hogy a `hallgatás` mögött a görög katolikus kérdés aktualitását, valamint Márton Áronnak a `különutas` egyházpolitikáját kell keresnünk.

A tárgyalások alkalmával a Szentszék mindvégig ragaszkodott a romániai görög katolikus egyház helyzetének rendezéséhez, vagyis annak visszaállításához. A görög katolikus kérdés rendezése 1990 után Romániában a pártpolitikai, vallási és közéleti viták kereszttűzébe került, amely konfliktushoz - meglátásom szerint - Agostino Casaroli nem akart vitaanyagot szolgáltatni. A Gyulafehérvári Egyházmegye püspökének, Márton Áronnak az egyházpolitikája, magatartása, a román állammal, a Vatikánnal, a híveivel és papjaival szembeni viszonya nem mérhető össze a többi katolikus egyházmegye vezetőinek tevékenységével. Éppen ezért, ennek bemutatása - pozitív példaként - szemben állt volna a korabeli Bukaresti Érsekség területén fennállt anomáliák leírásával, vagyis a Szentszék szempontjából eredményes egyházpolitika, Márton Áron személyében, nemzetiségi színezetett kapott volna.

A román-vatikáni tárgyalások alkalmával a Szentszék az egyházi kérdéseket nem elegyítette a nemzetiségi problémákkal. Ezzel ellentétben a román kormány abból a premisszából indult ki, hogy a katolicizmus Romániában nemzetiségi ügy, sőt egyes elemzésekben az is felmerült, hogy Erdélyben századokon át gátat szabott a nemzetiségi egység megvalósításának.

A román-vatikáni tárgyalások azért érdemelnek komolyabb figyelmet, mert ezek elemzése hozzájárulhatnak a Szentszék `Ostpolitik`-jának megértéséhez, és annak érzékeltetéséhez, hogy a Szentszék romániai tárgyalásai alkalmával rendkívül szűk mozgástérrel és akaratérvényesítő eszközzel rendelkezett. A tárgyalások bemutatása nem teljes, mert az Egyházügyi Hivatal irataiból nem a román kormány hivatalos álláspontja rajzolódik ki előttünk; a szélesebb összefüggések feltáráshoz más intézmények, csak a legfontosabbakat említve az RKP Központi Bizottságának, a román Külügyminisztérium álláspontjának ismerete is szükséges.

A Szentszék `Ostpolitik`-ját az a bírálat éri, hogy az elsősorban az egyházi hierarchia helyreállításáért fáradozott, mellőzve a helyi érdekek képviseletét. A hatvanas évek (1968, Giovanni Cheli szentszéki diplomata bukaresti tárgyalása) végén elindult kétoldalú egyeztetést, illetve a hetvenes években egymást követő tárgyalásokat (1973, 1975-1979, Luigi Poggi rendkívüli felhatalmazású nuncius bukaresti tárgyalásai és terepszemléi) a `kislépések` politikája jellemezte. A Vatikán abból a premisszából kiindulva, hogy az egyház létezésének és tevékenységének alapfeltétele az egyházi hierarchia helyreállítása, Romániában is az egyházmegyei vezetés rendezetlen viszonyainak kérdését vetette fel először.

Ellenben a Vatikán nem hanyagolta el az egyházi oktatási intézmények működésének, a szabad vallásgyakorlat, a szerzetesrendek visszaállításának, a görög katolikus egyház jogaiba való visszahelyezésének kérdését sem. A tárgyalások megfelelő alkalmat biztosítottak arra, hogy Szentszék követei - az egyházmegyei szemlék és tárgyalások alkalmával - tapasztalatokat szerezzenek az egyházmegyékben uralkodó állapotokról. Annak ellenére, hogy a Vatikán fentebb felsorolt követelései nem teljesültek, kijelenthetjük, hogy megindult egy kapcsolat a romániai katolikus egyházmegyék és a Szentszék, illetve más országbeli egyházmegyék és egyházi szervezetek között. Azt is el kell ismernünk, hogy ezeket a kapcsolatokat a román kormány megpróbálta saját érdekeinek megfelelően hasznosítani.

A megbízottak jelentései tanújelei annak, hogy a tárgyalások közvetve bátorságot adtak az egyházi vezetők számára, és ennek köszönhetően a vallásgyakorlat nem szorult háttérbe, hanem éppen ellenkezőleg, az egyház szervezkedése és a hívek aktivitása tovább növekedett.

Zárásképpen, Hélèn Carére d'Encausseval egybehangzóan kijelenthetem, hogy "a keleti politika valószínűleg legfigyelemreméltóbb és legvisszafordíthatatlanabb hatása" a "gondolkodás monolitikus ideológiai környezetből való kiszabadulásához" kötehető.

1. Az egyházmegyei források nyomában
2. Egyházügyi Hivatal Romániában
3. A Szentszék keleti politikája