Múzeum lesz a náci elitképzőből

Nyugat-Németországban magasodik az a modern eszközökkel, de a középkori kastélyokra emlékeztető épületegyüttes, ahol a leendő náci vezetőket oktatták. A Vogelsang nemzetiszocialista kastély (NS-Ordensburg Vogelsang) egész tavalyig zárva volt a nagyközönség előtt, ám az épületet a belga hadsereg 50 éves használat után visszaadta a német kormánynak. Mindez szinte rögtön azzal a kérdéssel szembesítette a német kormányzatot, hogy miként kezeljék az érintetlen náci szimbolikával és jelképekkel megtömött, 50 ezer négyzetméteres területet.

Képek az egykori mindennapokról

Az 1934 és 1936 között felhúzott épület sosem készült el teljesen, és a háború miatt nem került sor például a Dicsőség csarnoka nevet viselő katedrális megépítésére sem, amely a náci ideológia győzelmét szimbolizálta volna. Az épületet 1939-ben bezárták, és a német hadsereg kaszárnyájává és kórházává alakították. A háború végén a brit hadsereg szállta meg, majd 1950-ben a belgáknak adták át. A kastély viszonylag jó állapota annak köszönhető, hogy a benne állomásoztatott katonák miatt nem akarták átalakítani. A változtatások főleg apró kozmetikázásokban, így a nagy horogkeresztek és náci szlogenek kitakarásában merültek ki. Az egyik amfiteátrumot befedték és mozivá alakították, ám az uszoda például a mai napig eredeti formájában üzemel.

A helyiek szerint a tartományi és szövetségi kormányzat szándékosan próbálja lassítani az épületegyüttes jövőbeli hasznosítását, és még hat évvel a belga távozás bejelentése után sincs végső megegyezés a 20 millió euró értékű terület rekonstrukciójáról. Ennek ellenére nem vált ki ellenérzést belőlük, hogy igazából ez az utolsó hasonló náci épület az egész világon. Egyesek arra emlékeztetnek, hogy szintén évekig tartó vita előzte meg a többi, szimbolikus náci épület sorsát is: így a Hitler sasfészkében épülő szállodáét, a Nürnbergi pártnapok helyszínéét vagy épp Berlin repterét. A zsidó szervezetek szerint az épületet le kéne rombolni, míg mások luxusszállót vagy élményparkot látnának szívesen a falak között. A kastély legtöbb épülete azonban műemléki védelmet kapott, így a hasznosítás igen korlátozott.

A történészek szerint az iskolában végzett diákokról nagyon keveset tudunk, mert a legtöbb erre vonatkozó dokumentum a háború végén elveszett vagy elpusztult. A 25-30 év közötti, Junkereknek nevezett tanítványokat helyi náci szervezetek jelölhették: fontos volt az atletikus termet (a szemüvegeseket nem fogadták) és a tiszta árja eredet is. Az egyetemi végzettség nem volt kikötés, ám a házas diákok előnnyel indulhattak. Ahároméves programba 400 fiatal kerülhetett be, az első osztály 1937-ben indult el. Vogelsang és a két másik hasonló kastély (az egyik Bajoroszágban, a másik Lengyelországban található, ma mindkettő laktanya) célja az ideológiai nevelés volt. Az órákat reggel és délután tartották fajismereti és geopolitikai témákból, éppen ezért a tananyagtól nem volt idegen a holokauszt és az eutanázia-program előkészítése sem. A diákok legtöbb idejüket mégis vívással, lovaglással és repüléssel töltötték, ám ez is azt a célt szolgálta, hogy már leendő vezetőknek érezzék magukat. Diplomát azonban egy diák sem kapott, és az iskola csak két évig üzemelt. 1939-ben a legtöbb tanítványt besorozták, jó néhányan később háborús bűnök miatt álltak bíróság elé, 70 százalékuk pedig meghalt a harcokban.

Éppen ezért lehet esélye egy, az eddig kevéssé kutatott náci oktatási és nevelési rendszerről felállítandó múzeumnak. Csak tavaly ugyanis 140 ezren keresték fel az iskolát, közülük 50 ezren történészek kalauzolásával járták be a termeket. Arra persze gondosan ügyelnek, hogy a neonácikat távol tartsák az épülettől: a hatóságok ugyanis öltözködés alapján bárkit kitilthatnak a látogatók közül.

Egyesek szerint azonban pont ezzel hívják fel a figyelmet az épületre, mondván egy nyitott és modern múzeum érdektelen lenne a hasonló szellemiségűeknek, mert az a szemükben már megszentségtelenített területnek számítana. A múzeum megnyitása azonban még távol van: még az építészeti pályázatot sem írták ki a leendő kiállítótérre.