Megfejtették Monet színvakságát
2007. május 23. 12:00
Monet vízililiomai a művészettörténet legszebb alkotásai közé tartoznak, ám azt kevesen tudják, hogy a művész azokat részben megvakulva festette.
Korábban
A látása rosszabbodásával is folytatta a munkát, és 1923-ban csak abba egyezett bele, hogy a jobb szeméről a hályogot sebészeti úton távolítsák el. A kép sikeresen elkészült, és ő három évvel később, 86 éves korában hunyt el. A művészettörténészek és tudósok régóta fejtegették annak titkait, hogy ez pontosan miként befolyásolhatta látását és festményeit. A legtöbbször ugyanis nem tudták elválasztani, hogy képeinek új stílusát ez, vagy pedig egy újabb művészeti korszak gyakorlása határozta meg.
A kaliforniai Stanford Egyetem kutatói történelmi dokumentumok, orvosi jelentések és a Photoshop eszköztárát felhasználva próbálták megfejteni a kérdést. Első lépésben Monet rendes látását egy 1899-ben festett liliomon vizsgálták, amit egy hasonló virágról készített fotóval hasonlítottak össze. Harmadik lépésként az 1920-as évek festményeit tették mellé, ahol már élesen látszott a kontraszt. A kutatók szerint a vizsgálat egyértelműen bebizonyította, hogy Monet nem a színekkel kísérletezett, és nem próbált absztrakt műveket alkotni, hanem egyszerűen nem látta rendesen a világot.
Michael Marmor szemész professzor szerint a festő azért használt erős színeket, mert azokat vagy az emlékezetéből idézte elő, vagy mert a nem látott színeket más árnyalatokkal próbálta meg helyettesíteni. Elmondása szerint a színvakságról Monet-val élete során nem készült interjú, azt azonban biztosan tudjuk, hogy a valóságban kinevette az absztrakt irányába tolódó festészetet.
A kutatók az elmosott képek rekonstrukcióit az Archives of Ophthalmology című folyóiratban mutatták be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap