Kiállítják Közép-Európa legnagyobb aranykincsét
2007. május 8. 18:00
Közös kiállításon mutatják be Közép-Európa legnagyobb 16-18. századi régészeti leletét, a kassai és az újfehértói aranykincseket a Kelet-Szlovákiai Múzeum és a nyíregyházi Jósa András Múzeum látja vendégül.
Korábban
Az újfehértói aranykincseket először láthatják múzeumi bemutatón az érdeklődők, hiszen azokat a nyíregyházi intézmény korszerűsítése miatt még nem állíthatták ki. Az 1935-ben talált 2920 darabos, mintegy 18 kilogramm összsúlyú kassai, valamint a 261 aranypénzből álló, 2002-ben előkerült újfehértói lelet felbecsülhetetlen értékű.
Az újfehértói éremlelet egyik darabja |
A történész-muzeológus szerint az újfehértói lelet feltehetően a Thököly-vagyon, vagy a Rákóczi-kincstár része lehetett, s a szabolcsi településen, mint egykori fontos útvonal melletti lakott helyen rejtették el valamiért.
A kiállítás május 18-án nyílik meg Kassán. A megnyitóra különvonatot indítanak Debrecenből Újfehértó, Nyíregyháza és Tokaj érintésével. A szervezők azt is tervezik, hogy a szerelvény szeptember végéig minden hétvégén oda-vissza közlekedik majd Debrecen és Kassa között, hogy a magyarországi érdeklődők közül is minél többen láthassák a leleteket. A kassai múzeumban egy pénzverő gépet is beüzemelnek az ottani gyűjtemény darabjai közül, bemutatva, hogyan készítették egykor az érméket.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Valóságos fizikus dinasztiában látta meg a napvilágot Antoine Becquerel, a radioaktivitást felfedezője tegnap
- Napjainkig az egyik legjobb romantikus filmként tartják számon az Elfújta a szél című alkotást tegnap
- Hatalmas környezeti katasztrófával járt az öbölháború tegnap
- A „tánc istenét” a skizofrénia taszította le a színpadról tegnap
- Bűntudat helyet csak nosztalgiát érzett Uganda véreskezű diktátora, Idi Amin Dada tegnap
- tegnap
- Megadás helyett a kanadai emigrációt választotta a sziúk rettenthetetlen törzsfőnöke, Ülő Bika tegnap
- Kicsivel több, mint egy hónapig állt fenn a Prónay Pál vezetésével létrejövő Lajtabánság 2024.12.14.