Salazar lett minden idők legnagyobb portugálja
2007. március 28. 11:45
Sokak számára sokkoló végeredményt hozott a minden idők leghíresebb portugálját kereső szavazás végeredménye.
Korábban
Az állami RTP csatornán futó műsorban arról kérdezték a nézőket, hogy szerintük ki nyújtotta legnagyobb teljesítményt a portugál történelemben. A döntőben 10 személy közül lehetett választani, és végül közel 160 ezer szavazat érkezett. Az 1932-től 1968-ig hatalom lévő szélsőjobboldali miniszterelnök győzelme sokak szerint a személyéhez kötődő nosztalgiának köszönhető, amely az elmúlt években érezhetően felerősödött, hiszen Salazar a szavazatok 41%-ával nyerte meg a versenyt.
Pedro Marques Pereira, a Diario Economico című napilap szerkesztője szerint Salazar győzelme "a tudatlanságnak köszönhető, és egyszerűen nevetséges". Szerinte "az emberek azokra szavaztak, akiket már eddig is ismertek, és Salazar vagy Alvaro Cunhal még frissen él az emberek emlékezetében. A többiek megismeréséhez egy kis tanulásra lett volna szükség" - állítja gúnyosan a szerző.
A vetélkedő a BBC által kitalált és azóta több országban is lejátszott játékon alapul, amelynek során sikerrel választották meg a nemzetek legnagyobbjainak listáját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.