A lagúnáktól Bizánc ostromáig: a tengeri városállam viharos története

Államigazgatás - velencei módra

A kötet második részében Velence arisztokratikus alkotmányát ismerhetjük meg. Azt már Montesquieu is elismerte, hogy Velencében a gyakorlatban elvált a három - a törvényhozói, a bírói és a végrehajtói - hatalmi ág, a velencei modell azonban nem tekinthető tökéletesnek, mivel ugyanaz a személy egyszerre gyakorolhatott hatalmat két különböző testületben. (Bár egy későbbi gondolkodó által kialakított jogelvek hiányát nehéz számon kérni egy korábban működő államtól.) A város ugyanakkor ügyelt arra, hogy a hatalom ne összpontosuljon egy személy vagy egy szűkebb csoport kezében.

Az állam élén a dózse állt, akit szuverén uralkodónak lehet tekinteni. A méltóság nem volt örökletes, a hivatalt választással töltötték be, és a dinasztiaalapítási kísérletek rendre kudarcba fulladtak. Domenico Fabiano (1032-1042) uralkodása alatt törvényt is hoztak arról, hogy a dózse fivére, illetve fia nem lehet társuralkodó. Az 1200-as évekig a dózse vezette a külügyeket, a hadjáratok is az ő nevében indultak. Mivel Velence nem rendelkezett szárazföldi haderővel, a dózse egyben a flotta főparancsnokságát is betöltötte. A megerősödő arisztokrácia természetesen részt kívánt a hatalom gyakorlásából, ezért a 12. század közepétől lépések történtek a dózse jogkörének korlátozására.

A Nagytanács 1172-ben jött létre, és a korábbi népgyűlés helyét vette át. A népgyűlés kezdetben komoly befolyással rendelkezett: ünnepélyesen ratifikálta a szerződéseket, megerősítette a törvényeket és megválasztotta a dózsét. A Nagytanácsban bármely társadalmi rétegből származó férfi helyet foglalhatott - ha megszavazták. Természetesen a vagyonnal rendelkezők voksokat tudtak vásárolni és azt a szabályt sem tartották be, amely egy-egy család túlreprezentáltságát volt hivatott korlátozni. Az eltérő pénzügyi háttérrel rendelkező famíliákat is jól el lehetett különíteni. A Nagytanács az arisztokrácia uralmát testesítette meg, ő választotta az állami hivatalnokokat.

A kereskedelmi és hajózási ügyeket előkészítő Szenátust 1229-ben hozták létre. Szerepe az idők folyamán megnőtt, határozataik a nagytanácsi döntésekkel lettek egyenrangúak. A kezdeti tanácsadás is átalakult: teljesen átvette a kereskedelmi és hajózási ügyek intézésének jogát, majd a 15. századtól a külpolitikát és a pénzügyek igazgatását is ők irányították. A Signoria, az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező államszerv tagjait a dózse mindenkor köteles volt fogadni, feladatkörük sokrétű volt, legfőképpen az ellenőrzésre terjedt ki. A Tízek Tanácsa, amely eredetileg egy összeesküvés részleteinek felgöngyölítése végett alakult, 1335-ben örökös állambiztonsági szervvé nyilvánította magát. Az államérdek nevében mindenkit szemmel tartottak, ám munkájukat egy vizsgáló bizottság segítette. A Status Inquisitio kezében volt az évszázadok során félelmetes hírnevet szerző a kémhálózat is.

A jól válogatott képanyaggal illusztrált kötet számos hasznos ismeretanyagot tartalmaz a velencei államberendezkedéssel kapcsolatban. Ugyanakkor zavaró, hogy az első részben használt államszervek funkciójáról csak később kapunk leírást, így aki nem ismeri a kifejezéseket, annak a második résszel érdemes kezdeni. Nehézkessé teszik az olvasást a Dessewffy Arisztid kissé régies nyelvezetű könyvéből vett idézetek, mivel Szent Márk legendájának már van korszerű, magyar fordítása (Jacobus de Voragine: Legenda Aurea. Vál.: Madas Edit. Budapest, 1990.) is.

Bárándy Gergely: Velence fénykora. A Velencei Köztársaság államberendezkedésének kialakulása és kora. Budapest, 1999. Scolar Kiadó, 212 oldal 2980 Ft.

1. Városból tengeri nagyhatalom
2. Államigazgatás - velencei módra
3. Keresztények a keresztények ellen
4. Velence, mint bűnbak