A lagúnáktól Bizánc ostromáig: a tengeri városállam viharos története

Városból tengeri nagyhatalom

Az első, a város fénykorát bemutató kötet két nagyobb részből áll, ahol megtudhatjuk, hogy az államberendezkedés kialakulása számos izgalmas problémát vet fel. Velence alapításához számos legenda fűződik, egyesek jogosan gondolhatták azt, hogy a várost nem emberkéz alkothatta. A valóság azonban sokkal prózaibb: a népvándorlás vihara elől menekülők a környék szigetein érezték biztonságban magukat. A 812-ben megkötött aacheni szerződéstől tekintjük Velencét önálló államnak, amely elméletileg függött ugyan a bizánci uralkodóktól, de a császár ezt a gyakorlatban kevéssé tudta érvényesíteni. A város tekintélyét nagyban növelte Szent Márk ereklyéinek megszerzése, a relikviák az összetartozás erejét is szimbolizálták.

A városállam eközben fokozatosan építette ki hatalmát a Mediterráneum keleti felében. Az Orseolók kora Dalmácia meghódításához vezetett, a dózsék ügyesen használták ki politikai lehetőségeiket, és különböző házasságok révén a város befolyása is növekedett. A magyarokkal is kapcsolatba kerültek, bár erről a könyvben csak érintőlegesen olvashatunk. (Más kérdés, hogy Orseoló Péter uralma nem tartozik a magyar történelem fényes lapjai közé.) Ha pedig úgy hozta a politikai helyzet - mint a normannok támadása esetében - akkor a fegyverekhez nyúltak.

Az 1095-ben meghirdetett keresztes háborúban Velence kihasználhatta tengeri fölényét, mivel a nyugat-európai államok szívesebben választották a hajózást a veszélyes szárazföldi utak helyett. A kereskedők a fuvarozást összekötötték a stratégiai pozíciók megszerzésével: szigeteket foglaltak el és számukra rendkívül előnyös kereskedelmi szerződéseket hoztak tető alá. A város a második és harmadik hadjáratban szinte semmiféle szerepet nem vállalt, viszont a negyediknek a forgatókönyvét már ő írta. Bizánc elfoglalása után Velence a korszak nagyhatalmai közé emelkedett, ám a gyors felemelkedés a vetélytársak aggodalmához vezetett: Padova, Ferrara, Ancona és II. Frigyes német-római császár nem nézték jó szemmel Szent Márk Köztársaságának sikertörténetét. A magyar királlyal is konfliktus alakult ki, amelynek oka Zára városának hovatartozásában keresendő. A legnagyobb Velence-ellenes erőt Genova jelentette: a 13. században két komoly háborút is vívtak egymással.

A 14. század a háborúskodás jegyében telt, ekkor I. (Nagy) Lajos folytatott ádáz küzdelmet Velence ellen, hogy megszerezze Dalmáciát a Magyar Királyság számára. A háborút Zára városa indította el, a magyar király segítséget is ígért a velencei igát lerázni szándékozóknak. András nápolyi trónjelölt brutális meggyilkolása azonban átalakította az elképzeléseket, a magyar király számára Dél-Itália lett az első számú közellenség. A magára maradt Zára csak egy ideig tudott ellenállást kifejteni, végül a velenceiek elfoglalták.

Árnyalnunk kell viszont a könyvben olvasható képet, mely szerint a lázadókat nem érte komolyabb megtorlás. A kortárs magyar forrás ugyanis számos polgár és nemes kivégezéséről, illetve sok férfi és nő kínzásáról és börtönbe vetéséről számolt be. A harcok 1356-ban újultak ki, Lajos tekintélyes sereget indított útnak. A krónikákban említett 40-100 ezer fő irreálisan soknak tűnik, a középkori csapatok létszámára vonatkozó adatokkal óvatosan kell bánni. Az 1358-as zárai béke egyértelmű sikert hozott a magyar király számára.

Az 1370-es évek harci cselekményei Velence legnehezebb időszakát fémjelzik, mivel ekkor Magyarország, Genova és Padova koalícióra léptek egymással. Helyzetüket segítette, hogy a velencei flotta 1379-ben vereséget szenvedett Polánál, így a szövetségesek akadálytalanul haladhattak a lagúnák bejárata felé. Már mindenki Szent Márk városának bukását várta, de a velenceiek összefogása legyőzhetetlennek bizonyult. A polgárok hatalmas összegeket mozgósítottak és a Köztársaság bámulatra méltó diplomáciai akciói is eredményre vezettek. A torinói béke ugyan nem tekinthető kedvezőnek, de a pontok már messze álltak például attól a követeléstől, ami Velence függetlenségének teljes feladását helyezte kilátásba.

1. Városból tengeri nagyhatalom
2. Államigazgatás - velencei módra
3. Keresztények a keresztények ellen
4. Velence, mint bűnbak