A hintapolitikus: 40 éve halt meg Kállay Miklós egykori miniszterelnök
2007. január 14. 14:30
Negyven éve, 1967. január 14-én halt meg New Yorkban Kállay Miklós egykori miniszterelnök, aki angolbarát politikusként a II. világháború idején két éven át állt a kormány élén.
Korábban
Angolbarát politikus a háborús kabinet élén
Horthy Miklós kormányzó nem sokkal később mindkettejüket a felsőház tagjává nevezte ki, Kállay pedig 1937-ben egy a szívéhez nagyon közel álló megbízatást kapott: ő lett az akkor megalakult Országos Öntözésügyi Hivatal elnöke. Vezetősége idején hosszú távú programba kezdett, amelynek célja a tiszántúli területek vízgazdálkodásának és csatornarendszerének kialakítása volt.
Gömbös halála után visszatért a kormánypárt soraiba, de a munkában csak jó barátja, Teleki Pál miniszterelnöksége idején vett részt. A Teleki öngyilkossága után kormányfővé kinevezett és az ország hadba lépését bejelentő Bárdossy László nézeteivel viszont a leghatározottabban nem értett egyet, így visszautasította annak újabb zsidótörvényről szóló javaslatát a házassági jog módosításáról, és a parlamentben is ellene szavazott. Valószínűleg a bethleni vonalat képviselő mérsékelt politikai nézeteinek és angolbarát politikai orientációjának köszönhette, hogy 1942 márciusában Horthy őt nevezte ki kormányfővé. Kállay emlékirataiból kiderül, hogy elődjénél tett látogatásakor a németek támogatását bíró Bárdossy ezt mondta neki: "Te katasztrófába viszed az országot. Rólad mindenki tudja, hogy németellenes vagy és angolbarát vagy, és nem vagy antiszemita. Futsz az angolok után, de soha nem nyered meg őket."
Valóban, Kállaynak első perctől nagyon nehéz dolga volt. Párttársait, minisztereit szinte alig ismerte, közülük pedig többen a németekhez voltak hűek, így a kormány működését a háborús helyzet mellett a nagyfokú bizalmatlanság is nehezítette. Kormányfőként ellenállt a németek nyomásának, hogy Bárdossyt vagy Sztójay Dömét nevezze ki külügyminiszterévé, sőt hónapokon át megtartotta magának ezt a posztot. Miniszterei közül alig pár ember volt, akiben megbízhatott: Ghyczy Jenő külügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter és Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter álltak a legközelebb hozzá, illetve támogatták kockázatos politikáját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- 15:10
- 14:47
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn 14:20
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap