Megszületett Veres Péter író
2004. szeptember 13. 12:06
A XX. századi magyar próza egyik kiemelkedő képviselője Balmazújvárosban látta meg a napvilágot. Pályájának első felében az alföldi parasztság életét feltáró szociográfiai és önéletrajzi jellegű írásai álltak munkásságának előterében. Az 1930-as években folyóiratok - Századunk, Kelet Népe - rendszeresen közölték cikkeit, elbeszéléseit. A népi írók csoportjához tartozott. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója volt. 1945-től 1949-ig a Nemzeti Parasztpárt elnöke, 1947-48-ban honvédelmi miniszter volt. 1948-tól kiszorult a politikából, visszatért az irodalomhoz. Erőteljes realizmussal örökítette meg a paraszti élet átalakulását. Az irodalomnak közvetlen közösségnevelő, társadalmi funkciót szánt. Felfogására a paraszti radikalizmus volt jellemző, a parasztság társadalmi felszabadításában látta a magyarság megújulásának lehetőségét is. Ugyanakkor későbbi írásaiban helyet kapnak az új társadalmi renddel szemben felmerülő kételyei is. Budapesten hunyt el 1970. április 16-án. Főbb művei: Szolgaság, Szegények szerelme, A Balogh család története, A kelletlen leány, Tiszántúli történetek, Bölcs és balgatag őseink, Almáskert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül az 1996-os dagesztáni túszdrámát 17:05
- Látványos színpadi shownak hitték Richmondban a tűzvészt 09:54
- A Watergate-botránnyal teljesen aláásta hatalmát Richard Nixon 09:05
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét tegnap
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról tegnap
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking tegnap
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását tegnap
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon tegnap