A titokzatos fehér barát: 455 éve halt meg Martinuzzi Fráter György
2006. december 18. 17:00
Korábban
A budai sétától az alvinci merényletig
Szapolyai halála után Fráter György igen nehéz helyzetbe került. A szultán megelégelte a háttérben folyó politikai játszmákat és Buda felé indult. György barát erre megpróbálta a pápa révén Ferdinándot a magyar trónról való lemondásra rábírni, ami feleslegessé tette volna a török beavatkozást. További bonyodalmat jelentett, hogy az elhunyt Szapolyai hívei királlyá kiáltották ki a csecsemő János Zsigmondot, nyíltan szembehelyezkedve a váradi béke rendelkezéseivel. Feszültség támadt az özvegy királyné körül is, aki a maga elképzelése szerint kívánta az országot kormányozni és nem tartott igényt a barát tanácsaira.
Fráter György meggyilkolása |
Fráter György politikai tervei Buda elfoglalásával veszni látszottak. A barát számára az maradt az egyedüli lehetőség, hogy a János Zsigmond tartózkodási helyéül kijelölt Erdélyből próbálja helyreállítani az ország egységét. Ferdinánd támogatását azzal akarta megnyerni, hogy a császár lányát, Johanna főhercegnőt szemelte ki János Zsigmond menyasszonyául. Ügyes diplomáciai lépéssel sikerült elkerülnie a szultán haragját is, noha Konstantinápolyban már várták "az áruló barát fejét".
Bécsben azonban kételkedni kezdtek a barát őszinteségében. "A barát természetének és jellemének kiismerésére az emberinél mélyebb értelem sem elegendő. Ugyanazon pillanatban nevet és sír, ígér és tagad, szent szándékot és ördögi cselekményeket nyilvánít. Egyik órában gyanút kelt, a másikban mindent igazol. Inkább töröknek, mint kereszténynek, inkább Lucifernek, mint Jánosnak hiszem őt" - írta 1551 november végén a fővezér Castaldo. Levelére Ferdinándtól azt a választ kapta: hűtlenség esetén cselekedjék belátása szerint.
Castaldo nem habozott sokáig. 1551. december 17-én az alvinci kastélyába visszatérő Fráter György után küldte katonáit, akik végeztek is a baráttal. Teste hetven napig maradt temetetlenül, végül a gyulafehérvári káptalan papjai helyezték örök nyugalomra. "Omnibus moriendum est" - írták sírja fölé, ami annyit jelent: Mindenkinek meg kell halnia.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap