A művészi másolás mestere: kiállítás az első festménykatalógus készítőjéről

2006. december 5. 12:30

Korábban

60 év után visszatért a kesztyűs pasas

Előkerült a Borgia-pápa botrányfreskója

Rejtélyes trükkökkel dolgoztak a reneszánsz festők

A XVIII. századi katalógusok mintája

A főhercegi kastélyban összezsúfolt festményeket nyilvánvalóan a kortársak is mesterművekként tartották számon, de nem láthatták, és így nem válhatott ismertté gyűjtőjük személye sem. A Theatrum Pictorum ötletét az adta, hogy a képekkel telezsúfolt könyvet Európa minden udvarába el lehetett juttatni, és ebben a formában mindenki számára világossá vált, hogy Lipót gyűjteménye a legnagyobbak közé tartozik, sőt, a gyűjtő-herceg még bátyját, a császárt is túlszárnyalhatja.

Miközben Teniers a katalógust festette, kiderült, hogy nem csupán az eredeti képeket tudja hűen visszaadni, hanem a képek hangulatát és jellegét is meg tudja őrizni. A Theatrum elkészítésének első lépéseként a főherceg gyűjteményében lévő mesterművekről készített másolatot. A festményeket lekicsinyítette, hogy beleférjenek egy könyve, néha még az arányaikat is kiigazította. Ezeket később pasticcio-nak (utánzatoknak) nevezték el, habár nem azok, hanem olyan pontos másolatok (és a művészettörténet nyelvén ricordi-nak hívják őket), amelyekről a vésnökök dolgoztak. Ez a módszer eltért attól a gyakorlattól, hogy a rajzokat és a festményeket grisaille-ként, azaz fekete-fehér-szürke színben, készítsék el. Teniers a vésnökökre bízta a döntést, hogy melyik technikát választják, ez az oka, hogy néhány festmény szokatlanul nyers kidolgozású. Teniers a katalógus számára többé-kevésbé méretarányosan és legjobb tudása szerint festette meg a képeket. A nagyobb pasticcio-k esetében sokkal aprólékosabban dolgozhatott, hogy jobban visszaadja az eredeti képet. Mantegna és Tintoretto festményeinek másolata nagyon jól sikerült, és Tizianónál is érzékeltetni tudta a korai és a későbbi képek közötti különbséget. Ismerve figyelemre méltó képességeit, biztosak lehetünk abban, hogy minden pasticcio-t Teniers festett.

A Theatrum Pictorum bevezetője latinul, flamandul, franciául és spanyolul íródott, vagyis lényegesen nagyobb piacot célzott meg, mint Flandria vagy Brüsszel, ahol a nyomtatvány készült. Akkoriban a nemzetközi nyelv a latin volt, Brüsszelben a francia és a flamand nyelv volt használatos; a spanyol szintén ésszerű választás volt, hiszen a mai Belgiumot a spanyolok németalföldi tartományként, a király által kinevezett Habsburg főherceggel az élén működtették. A főherceget 1656-ban azonban visszahívták Bécsbe, még azelőtt, hogy Tenier befejezte volna az első képeket. Lipót Vilmos pedig Bécsből nem tudta aktívan támogatni Teniers munkáját.

Lipót utóda tovább foglalkoztatta Teniers-t udvari festőként, ezért bátran úgy döntött, hogy folytatja a munkát és 1660-ban megjelentette a könyvet, aminek ekkor már nyíltan kereskedelmi célja volt, s nem csupán a kérkedő főherceg barátainak és ellenségeinek készült meglepetésként. 1673-ban a Theatrumot másodszor is kiadták, ami azt jelzi, hogy a vállalkozás sikeresnek bizonyult. A harmadik kiadásra 1684-ben került sor, hat évvel Teniers halála előtt. A katalógus összesen öt kiadást ért meg: utoljára 1755-ben adták ki Amszterdamban és Lipcsében francia nyelven. Méretei és tulajdonságai mintaként szolgáltak a későbbi, főleg a XVIII. századi nagy katalógusok számára.

A Theatrum Pictorum messze túlmutat a főherceg és kegyencei korán. Ha a vállalkozás a flamand, holland és német festmények illusztrált katalogizálásával folytatódott volna, akkor bizonyára megkülönböztették volna az egyes nemzeti iskolákat, azok stílusjegyeit, az egyes típusokat és fajtákat, ahogy ez a tudományos témák esetében szokás. Ha ma megnézzük a galériák festmény- és illusztrált emléktárgy katalógusait, akkor azokban pontosan Tenier módszereit ismerhetjük fel. A Theatrum Pictorum tehát végül is méltó emléket állított első elkészítőjének, Teniers-nek, az 1662-ben elhunyt Lipót Vilmos főhercegre pedig ma már kevéssé emlékszünk.

A David Teniers és a festészet színháza című kiállítás január 2-ig látható a londoni Courtauld Institute-ban. A tárlat során betekintést nyerhetünk a XVII. századi festõ és pártfogója kapcsolatába, megtudhatjuk, miként keletkeztek és szóródtak szét a történelem viharaiban a nagy gyûjtemények.

előző oldal 2 / 2