Ötvenhatos női sorsok: portrék a forradalom napjaiból

Női sorsok

A forradalom áldozatait, bebörtönzöttjeit különféle statisztikai táblázatok életkoruk, iskolai végzettségük, területi megoszlásuk, esetleg foglalkozásuk szerint csoportosítják. Csak a sebesültek esetében találunk nem szerinti százalékos megoszlást, mely szerint a sebesültek 86,2 %-a férfi, 13,8 %-a nő volt. (1956 Kézikönyve, Megtorlás és emlékezés) Az emlékezések, történeti tanulmányok, szakmunkák csupán a december 4-i nőtüntetés leírásakor emelik ki a nők szerepét a forradalomban, holott tudjuk, az ellenálló csoportokban, utcai harcokban sok helyen vettek részt nők.

Nők a forradalomban: Havrilla Béláné Sticker Katalin és Wittner Mária

Kik voltak ezek a lányok és asszonyok? Akik együtt harcoltak a férfiakkal, akik főztek és mostak, ha kellett, benzinespalackokat töltöttek, kiosztották a kilőtt üzletek árukészletét, "mászkáltak a városban töltött géppisztollyal", letartóztattak embereket, kiszabadítottak katonákat, lőttek az orosz tankokra, rájuk lőttek, megsebesültek, bujkáltak, elváltak, disszidáltak, hazajöttek, letartóztatták, verték és kínozták őket, kiverték a fogukat, de a perre megcsináltatták, éveket töltöttek börtönben, dolgoztak a varrógép mellett, tanultak, életreszóló barátokat szereztek és örökké visszatérő álmokat, kiszabadultak, elszegényedtek, megbetegedtek, újra férjhez mentek vagy egyedül maradtak - de semmit sem bántak meg.

A rövid életrajzokból kiderül, hogy a nők származása gyakran hasonló. Munkás- vagy parasztcsaládok több gyerekkel, apa nélkül vagy fiatalon meghalt anyával, korai évek nevelőszülőknél vagy menhelyen, néhány elemi iskolai év, csavargás, javító-nevelő munka, később segédmunkások vagy takarítónők, esetleg prostituáltak lesznek, orgazdaságért, csavargásért vagy közveszélyes munkakerülésért elítélik őket, ha férjhez mennek, rövid házasság után elválnak, ha születik gyerek, ő is a menhelyre kerül. 1956 októberében véletlenül "arra járnak" vagy baráti társasággal/hoz csatlakoznak a harcoló fegyveres csoportokhoz, kötszert, gyógyszert szállítanak, vidékre utaznak élelmiszerért, röpcédulákat gyártanak és terjesztenek, elsősegélyt nyújtanak, segítenek a konyhán, nemegyszer részesei a tolvajlásoknak, fosztogatásoknak is.

Az asszonyok közül néhányan a rendszerváltás után résztvettek a Történelmi Igazságtételbizottság vagy a Pofosz munkájában, segítettek a többieknek kárpótlási ügyekben. A többség betegen, rokkantnyugdíjasan vagy nagyon kevés nyugdíjból él, s talán csak a közvetlen környezetük ismeri életük történetét.

1956 történetéből így még mindig hiányoznak a nők. Ha mégis feltűnnek, csupán illusztrációk vagy kivételes, szimbolikus alakok, mint Kéthly Anna, Wittner Mária vagy Tóth Ilona. A forradalom historiográfiája ebből a szempontból nem kivételes, éppúgy nélkülözi a nőtörténeti fejezetet, illetve a társadalmi nem szempontjából átírt elemzést, mint történelmünk egésze. Nem tudjuk, a nők, mint csoport, hogyan viselkedtek a forradalom napjaiban, nem tudjuk, mi volt a nők egyéni története. Emlékeik mindazonáltal felszínre bukkannak, a közös történelmi emlékezet részei ők is, mint a forradalmat "csináló" férfiak.

1. Női sorsok
2. Akiket kivégeztek
3. Börtönévek
4. Akik disszidáltak
5. A nők tüntetése