90 éve vetettek be először tankokat
2006. szeptember 15. 11:45
Korábban
Gördülékeny fejlődés
1917. november 20-án, a cambrai-i csatában már 474 tankot vetettek be, ezek félelmetes lélektani hatást keltettek, s át is törték a német vonalakat. Ezután egyre nagyobb számban alkalmazták az eleinte 5, később 15 kilométeres sebességgel haladó új fegyvert. A megszokott rend szerint a tankok a tüzérségi előkészítés után nyomultak előre és legázolták az ellenség első vonalát, ezután kiszálltak belőle a németeket hátba támadó géppuskások, a tankok pedig újabb katonákért indultak.
A 799-es számot viselő Mark II-es német kézen, 1917. április 11-én |
A Mark IV-es |
A Szovjetunió 1939-re 20 ezernél több tankkal rendelkezett, többel, mint a világ összes többi országa együtt. Minőségben azonban a német harckocsik voltak a legjobbak, s a Wehrmacht szervezett először önálló páncélos hadosztályokat. A németek villámháborús győzelmei főként az új haderőnem, a harckocsizó-csapatok (és a légierő) tömeges, koncentrált és meglepetésszerű bevetésén alapultak. A gyorsan és nagy mélységben előretörő tankok az ellenség utánpótlási, kommunikációs vonalait rombolták le, az általuk nyitotta rést szélesítette tovább a gépesített gyalogság.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap