Irodalommal a rabszolgaság ellen
2006. június 15. 14:45
A kicsi asszony, aki kiváltotta a nagy háborút
A művet persze sok támadás is érte, ezekre válaszul 1853-ban Harriet megírta a Kulcs a Tamás bátyja kunyhójához című könyvét, amelyben a rabszolgaság kritikáját alátámasztó dokumentumokat tett közzé. 1853-ban európai körútra indult, amelynek során, különösen Angliában nagy ünneplésben részesítették. Az angolok később azonban megorroltak rá a Lord Byron életéről szóló munkájáért, amelyben a költő húgához fűződő vérfertőző szerelmi kapcsolatáról írt.
1856-ban újabb regényt jelentetett meg Dred címmel, ebben ismét a rabszolgaság eltörlésért szállt síkra, s azt mutatta be, milyen romboló hatással van a rabszolgatartás a fehérekre. 1857-ben állandó szerzője lett az ekkor alapított The Atlantic Monthly című lapnak, cikkei jelentek meg a The Independentben, s rendszeresen publikált a Christian Unionban is, amelyet egyik bátyja szerkesztett. Közben családjával többször is költözködött, előbb Brunswickban, majd Andoverben éltek, végül férje nyugdíjba vonulása után 1864-ben Hartfordban telepedtek le. Harriet továbbra is írt regényeket, ám ezek színvonala, hatása meg sem közelítette a Tamás bátyjáét. Regényein kívül társadalmi kérdésekről szóló esszéket publikált, megjelent egy vallásos témájú versesfüzete is, élete utolsó éveiben pedig felolvasóesteket tartott.
Hartfordi otthonában hunyt el 1896. július 1-jén.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Földalatti szárnyakkal bővül a spártai régészeti múzeum 12:19
- A pénzhamisítók rémálma volt Benjamin Franklin 11:53
- Donald Trump nevét kapja egy jeruzsálemi régészeti központ 11:11
- Minden eddig hittnél korábban használhatott tüzet a Homo erectus 10:29
- Japán legrégebbi vasfűrészét azonosították Fukui prefektúrában 09:57
- Járványügyi gócpontok lehettek a római katonai táborok 09:09
- Ritka római aranygyűrű került a Somerset Múzeum gyűjteményébe 08:11
- Temetkezési dísznek készültek a Silla királyság aranykoronái 07:19














